Címke: dekoráció

Lámpatuning festék sprayvel

Az egyik legújabb lakásátalakításunk nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Úgy is mondhatnánk, hogy az egészfalas poszteren, meg a kanapén kívül semmi sem úgy alakult, ahogy szerettük volna. 😀 Természetesen mindenre lett más megoldás, de a szoba lámpáján még mindig megy a rugózás. Igen, rengeteg brutál jó lámpa létezik a piacon, de a költségesre sikeredett […]

Ötperces adventi naptár

Kettő is, mert úgy esett az eset, hogy bár nem volt betervezve, ma reggel mindketten összedobtunk egyet. A gyerekszőnyeg-papírtasak kombinációhoz végy a múlt heti lomtalanításkor talált papírtáska boltból kiszanált tasakból 24-et (illetve ha 4-én állsz neki, 20 is elég), majd ugyanennyi címkét, kampót és szaloncukrot (vagy bármi mást, amit a csalàd szívesen behabzsol pillanatok alatt). […]

Romhalmazból hangulatos romkert

Nem szeretnénk bő lére ereszteni a szöveget, nyilván a hogy készült a lényeg, csak röviden az előzmények. Budapest belvárosában járunk, ahol amúgy is kincsnek számít akár egy talpalatnyi zöld is, 2 négyzetméternyi meg aztán pláne. A társasházi lakásunk birtokba vételekor kiderült, hogy fél emelettel feljebb van egy fényudvarra nyíló, régen szőnyegporolónak(?) használt balkon, amit az […]

A hangolódás margójára: ablakdekor

A tavalyi karácsony érdekesen alakult Ancsáéknál és az idei sem lesz másként, mert aki messze él a szüleitől, a barátaitól az van, hogy több helyen is ünnepel. Idén a fővárosi családi fészekben megy a hangolódás, az ünneplés pedig a szülővárosban lesz. A fent említett családi fészeknek van pár hatalmas ablaka és mivel a szellőztetésnek épp […]

Gyerekbirodalom régi kincsekkel

Apukája jóvoltából már újszülöttként is előbb volt dodzseme, mint rácsos ágya a leendő birodalom tulajdonosának, de így jár az, akinek mindkét szülője, meg még az anyja barátnője is nagyon sok éve gyűjti a régi, csodás kacatokat. 😀 A bébiszobát (ami a genfi kilengés miatt, legtöbbször lakatlan) már megmutattuk, de két új helyzet is zajlik épp: […]

Új kedvenc a gyapjúfilc – karácsonyi koszorút is készítettünk belőle

Az előző évi ünnepek előtt/alatt nagy lendületet vett a csináld magad tervek megavalósítása. Elkészült végre a régóta tervezett mézeskalács adventi naptár, ráadásul egész jól, erős vállveregetés mellett, négyes alára tudtuk értékelni a kivitelezést, merthát az, amiről koppintottuk, azért 5 körrel mégiscsak jobban mutatott. (ha kíváncsi vagy, hogy sikerült, megnézheted itt) Futószalagon gyártódtak a pom-ponok/pom-pomok (az […]

Ősz ihlette színkavalkád a hálóban

Amúgy sem volt soha színtelen az albérlet hálója az elmúlt (már)három évben, mivel a képekkel, textilekkel könnyen variálható, de eddig leginkább az indigókék(ágynemű), illetve a mustársárga(takaró) uralta. A képek gyakran cserélődnek nálunk és emiatt van, amikor szétszögeljük a falat…saját házaink táján, itt viszont óvatosan kell bánni a kalapáccsal. A keretek többsége a bolhapiacról érkezik, már […]

Őszi dekor vagány feketével, áfonyakékkel megbolondítva

Nem szoktunk őszi dekorral készülni, most sem ez történt, egyszerűen tavaly olyan kiegészítők érkeztek mindenhonnan, leginkább a bolhapiacról, amik ezt a hangulatot hozták az albérletbe. Mivel mindez szeptember környékén történt, lehet akár őszre hangolódós, bekuckózós dekornak is nevezni, nem? DE! 😀 Vannak alapdarabok, amik már a kezdetekről megvannak, így az iskolaszékek, az anatómiai plakát, a […]

Viharvert hajólapátból asztal

A bolhapiacozásban az a jó, hogy bármi megtörténhet. Lehet, hogy épp nem kell sem hajólapát, sem asztal, de délután elmész, mert egy szép napos szombaton szuper program (annak legalábbis, aki szereti) és estére mindkettő lesz, ráadásul láthatjuk, hogy az egyik kedvenc, de nem normális árus most épp minek képzelte magát. Az úgy volt, hogy a […]

Színes, retró étkező

Tavaly történt, hogy a pesti lakás konyha-étkezője kiegészült egy csodás retró polccal, ami eredetileg inkább térelválasztó, de konyhai polcként is megállja a helyét, tiszta resti hangulat. 😀 Remekül passzolna a további tervekhez, amik lassan, de biztosan megvalósulnak. Például szuper lenne, ha megtalálnánk végre a megfelelő asztalt és a konyha falipanele magasfényű politúrra cserélődne. Az odapróbált […]