Címke: ajánló

Régiség Raktár, a retrót kedvelők kánaánja

Még nyáron kezdtük el posztsorozatunkat a szerintünk jó kacatlelőhelyekről, vagyis olyan boltokról, ahova gyakran betérünk ha érdekes, különleges kiegészítőre vágyunk, és persze az is fontos- merthogy velünk ez az átlagosnál többször előfordul -, hogy mindezt aránylag olcsón ússzuk meg. Tavaly fedeztünk fel véletlenül Budapest 13. kerületében (Hegedűs Gyula u. 17.) egy szuper helyet, ami – […]

Bazár Bizi, a kedvenc bizományi

Kategóriájában egyes szàmú kedvenc lelőhely a belváros közepén, màr csak azért is mert nagyon közel van Ancsalakhoz, ha bekattan, hogy kell valami…mondjuk fa kiegészítő, ebbe a Dob utcai bizományi boltba vezet az út, mert itt aztán a parlament-makettől kezdve a butykoson àt, Kökény Attila relikviàig, minden van, ami kell egy valamirevaló hàztartàsba, ràadàsul szuper àron. A […]

Mire jó egy ládányi pontozótábla…avagy Artkraftnál jártunk

…ezért már tapasztalatból mondhatjuk, aki oda bemegy, garantáltan nem jön ki üres kézzel, pedig egy iskolából, vagy sportklubból (a nagy nézelődésben elment a pontos infó a fülünk mellett) kiselejtezett doboznyi pontozótábla – ami pontozáson kívül, csak dísznek jó – egyáltalán nem szerepelt a bevásárlólistán. Már régóta tervben volt a látogatás, most egy kiadásra felkészítendő lakás […]

Idilli pihenés Zebegényben

Megint találtunk egy jó helyet, amit szeretnénk megmutatni nektek. Ha megy a fejvakarás hova menjetek csapatostul/családostul ejtőzni az év hátralévő részében, akkor ez is egy lehetőség. Egyébként ismeritek  Zebegényt és a magyar Frida Khalo-t? Mi sem, Judit viszont mindkettőről órákig tud (és meg is teszi, amint alkalma nyílik rá) mesélni, szóval ha szeretnél mindent megtudni a […]

Sweet living magazin: Merci lakás

A fotózásról  már írtunk egy posztot,  ide kattintva elolvashatod. Mást az üggyel kapcsolatban elmondani nem tudunk, ezért inkább megmutatjuk a kész anyagot.   

Ünnepre hangolódás okosan

Micsodaaa, még csak ősz van, ki foglalkozik a karácsonnyal? Teszi fel a kérdést az, aki december 24-e délutánján még ajándékok után lohol, mert kellemetlen lesz beállítani a tesó gyerekeihez üres kézzel és próbálja egy lehullott ággal pótolni azt a fát, amiről az utolsó pillanatos, agyrém kapkodás miatt lecsúszott és a sütiillatról max. a neten olvas […]

Sweet Living magazin fotózás

A történet pár hónapja kezdődött, amikor a fent említett német magazin főszerkesztője az instagramon látott képek alapján, úgy ítélte meg, hogy a lakásaink bemutatásra érdemesek és ezt nem félt azonnal közölni velünk. 😀 Biztos nem kell mondanunk, mekkora megtiszteltetés, hiszen a lap kényesen ügyel arra, hogy  igényes és szép lakásokkal örvendeztesse meg az olvasóit. Skandináv […]

Café Flore Matin et Soir

Sajnos a sors úgy hozta, hogy ritkábban lehetünk együtt (fizikailag, mert ugye a telefon azért kisegít bennünket), ezért, ha Ancsa hazalátogat Genfből, vagy Ő utazik Szigetvárra, vagy Merci indul Budapest felé. A múlt hétvégén a fővárosban múlattuk együtt az időt. Szerencsére, sok a barát, még több a program, és ha ez nem lenne elég, ott […]

kiSSBende étterem, ahol jó lenni, ahol jó enni…

Aki régóta követ, tudja, hogy bár vannak kedvenceink, nem szoktunk ajánlgatni senkit, de mindig van új a nap alatt és vannak, akik mellett nem mehetünk el szó nélkül, mert különleges emberek, különleges teljesítménnyel. Ebbe a kategóriába soroljuk, és őszinte szeretettel ajánljuk Kiss Évát és Bende Zsófit és az  éttermüket, ahol most épp egy Ünnepi borvacsora szerveződik, hogy […]

Lakbear

Mielőtt megosztjuk a nagy titkot, hogy mit is alkotunk közösen  a Lakbear bloggerével, Thuróczy Zoltánnal, szeretnénk pár sort írni róla. Zolit A Nagy DIY könyv kapcsán ismertük meg, bár nem voltunk egy “brigádban”, mégis kialakult köztünk egy (és talán nem sértjük meg vele, ha ezt írjuk) baráti kapcsolat, amit szinte napi szinten ápolunk. Egy levéllel  kezdődött, ami […]