Romhalmazból hangulatos romkert

Nem szeretnénk bő lére ereszteni a szöveget, nyilván a hogy készült a lényeg, csak röviden az előzmények. Budapest belvárosában járunk, ahol amúgy is kincsnek számít akár egy talpalatnyi zöld is, 2 négyzetméternyi meg aztán pláne. A társasházi lakásunk birtokba vételekor kiderült, hogy fél emelettel feljebb van egy fényudvarra nyíló, régen szőnyegporolónak(?) használt balkon, amit az előző tulaj lomtárolónak használt. Egy szép, 6 évvel ezelőtti tavaszi napon viszont bevillant, mi lenne ha inkább növények lepnél el, szemét helyett.

Persze ennek örömére, az ecset és a festék is előkerült. A koszosszürke omladozó helyett nem szép, de legalàbb tiszta fehér falakra néztek a növények, aztán külföldre költöztünk, ahol egy még apróbb balkonon termelődtek a mindennapi fűszereink.

Idén tavasszal karantén idején Flowerpower lànyoknak köszönhetően egy nagy adag kerti növénnyel vigasztalódva jött az ihlet, hogy újra életet kell lehelni az apró, kihasználatlan romhalmazba, merthogy az mégiscsak kint van a szabad levegőn és nagyszerű elfoglaltság is lesz egyben. Na nem mintha a négy fal közé bezárt két éves ne kötött volna le eléggé.

De van nekünk ez a mindent szebbé tenni akarásunk, ami folyton húz bele még egy ilyen agyament, reménytelennek tűnő projektbe is, mint ez. Szóval amíg aludt a gyerek és apukája tudott rá vigyázni, újra elindult az “itt márpedig kert lesz” vezérhangya. Ehhez a balkon másik felét is meg kellett szabadítani a lomoktól és betelepíteni növényekkel. Így is lett, de ahogy régen se, úgy most sem lett szebb a máló vakolat látványa…és itt jegyeznénk meg, ha időt és energiát szeretnénk spórolni, egy ilyen munkát jobb teljesen megtervezni mielőtt nekiesünk, tehát üres állapotában gondoljuk át, mit szeretnénk még rajta variálni, ne akkor amikor már tele van pakolva olyan mindenfélével, amit aztán folyton rakosgatni kell A-ból B-be.

A fal festéséhez pont kapóra jött egy több éve vásárolt, de bontatlan beltéri szürke festék. Természetesen szerencsésebb kültéren kültérivel dolgozni, de itt cseppet sem számít, ha esetleg lepereg. Rontani kicsit sem fog a látványon. Másnap le is kentem vele amit csak lehetett és ameddig elértem.

Ez a szín jobb is volt mint a fehér, egyel pöpecebb lett tőle a fal, de nem üt el làtvànyosan attól a régi koszostól, amit nem lehetett lefesteni. Aztán történnek olyan dolgok, hogy a munka végeztével jó fáradtan gyanútlanul lemész a pincébe:

Ha ilyen történik, akkor nàlunk bizony fekete lesz a fal először derékmagasságig, aztán a roncs ajtó is, majd minden, amit érünk. A táblafestékek általábban matt felületet adnak, itt valamirt a téglafalon fényes fekete lett, ami annyira nem tetszett, így a fal nagy részét visszafestettem szürkére. Igen, ennyire mélyen tudunk belemerülni a hülyeségbe. 😀

Festés után aztán jött, hogy még több növény kell, azoknak meg nagyobb edény, de a sok nagy különböző formájú edénytől nem lehet elférni, plusz szedett-vedett lesz az egész. Magas, keskeny, könnyen mozgatható méretre szabott megoldásra volt szükség.

Így jött az egyedi méretű fa virágládák ötlete, azokkal lehetne a legeslegjobban kihasználni a teret. A barkácsáruházakban készen is kapható, de nem találtam a megfelelő méretben. Szerencsére elmondtam a tervemet kedvenc festőművész- és barátnőnknek Oldinak, aki rábeszélte aranykezű férjét, Andrist, hogy készítse el nekem ééés még cukorborsóvirágzás előtt kész is lett, pont olyan méretben, színben, ahogy kértem. Persze munka így is volt még bőven, a nyers fát muszàj lekezelni, az újabb lopott órákban vékonylazúroztam a ládákat kívűl-belül, meg pakoltam a 2 m2-en felhalmozott rengeteg cuccot ide-oda, hogy elférjek.

Ez sem 1 napig tartott, de imádtam vele pepecselni, meg azt is ahogy szép lassan megmutatkozott, hogy fog kinézni, illetve ki fog nézni valahogy az egész (az elején azért ebben nem voltam teljesen biztos), ha elkészül, merthogy volt a ládákkal még némi teendő:

– Hogy majd földdel és növényekkel megpakolva is lehessen variálni őket, meg mert tök jól néz ki, 4-4 kereket szereltem fel mindegyikre, aztán 110 literes vastag kukás zsákkal béleltem őket.

– Hogy a pangó víz el legyen vezetve, vastag kavicsréteg kerül a ládák aljára. Na és amikor beleszórtam mindegyikbe a vastag kavicsréteget jött a szikra, hogy a ronda betont, ami a balkon padlója és agyaltam már egy ideje, mivel fedjem be, na aztat akkor most feketére festem. Még szerencse, hogy a ládáknak van kereke, mert megint pakolhattam át az egészet.

De ettől annyira pöpec lett az egész, hogy azonnali kiülhetnékem támadt a kávémmal. Szaladtam is le azonnal összeszedni pár kiegészítőt, hogy ne is múljon el ez az érzés. Felpakoltam pár párnát, szőnyeget, meg az ide vett lampionokat.

Ebből aztán az következett, hogy a feliratos szőnyeg felkerült a falra, így az előtte lévő ládának totál pad formája lett, rá is dobtam a párnákat, hogy és tényleg, miért is ne lehetne ez inkább a balkon kanapéja, végülis kevesebb növény, kevesebb öntözés, nem? DE! Egy használaton kívüli Ikea vágódeszka, meg egy fa kerti járólap pont jó lett a tetejére, így lett egy szerszámtároló is a “kertben”. 😀

A túloldalon, azaz a másik négyzetméteren a kettőből, még így is hatalmas a veteményes, mármint az adottságokhoz képest természetesen. Na meg a vakolatomlás, ami ezen a ponton már nagyon bántotta a szemem. Másnap megvettem a legolcsóbb takaróelemünket (pliszírozott roló) az Ikeában 995,- forintért és óvatosan, nehogy lavinaként follyon le a még kapaszkodó vakolat, felszögeltem.

Ezzel befejezettnek lett nyilvánítva azépítkezés. Az ünnepélyes átadóra, illetve a veteményes megnyitójára magammal vittem a törpe cunamit, aki lendületből félkézzel le is tarolta a paradicsomültetvényem nagy részét és beterített mindent földdel. Mondjuk nem volt nehéz, elég egy maroknyi is a művelethez. 😀

A jó hír viszont, hogy ugyan ilyen könnyű feltakarítani az egészet és ez értendő mindenre. Sok eső volt idén. Igen, kapott a balkon is belőle rendesen. Eláztak a párnák, aztán másnap szépen megszáradtak, ha már nagyon porosak, kimosom őket.

Ahogy teltek a napok, öntözéskor jöttek az apróbb dekorelemek. A feketére festett ajtón egyre több lett a rajz, aztán a matricára nyomtatott képek, mécsesek, amitől még hangulatosabb lett a mini kertészet.

Így október végén elmondható, hogy a zöldség- és gyümölcstermesztésem a nulla szem eperrel és 8 szem semmilyen ízű koktélparadicsommal vakvágányra futott. Helyette lett egy saját bejáratú vagány romkertem, amivel nagyon jó pepecselni, mert ahogy a lakásainkban itt is folyamatos lesz a változás és ahova emiatt is szuper kiülni…persze, amikor a pelenkás engedi.

Jelenleg őszi színekben pompázik, de télen sem szeretném elhanyagolni, illetve most, hogy a nagy renoválás megvolt, már csak apróságokon kell agyalni, hogy pl. milyen legyen a lehajtható asztal a korlátra, vagy milyen növények kerüljenek tavasszal a ládákba és persze szeretném ha a gyerek is tudna majd kertészkedni.

A fotók minőségéért itt kérünk elnézést, a fényképezőgépért szaladgálás már nem ment munka közben. 🙂

Új komment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük