Kategória: Volt/ lett

Kiadó lakásunk, azaz: így készült a Stúdió Apartman

Mint azt tudjátok, Merci régi otthona újjá lett varázsolva, mégpedig rövidtávú kiadás céljából. A 32 nm-es lakást úgy alakítottuk ki, hogy a Szigetvárra látogató vendég minden igényét kielégítse. Ingyen wifi, légkondi, redőny, kábeltévé, teljesen felszerelt konyha, fürdőszoba és az igényesen berendezett nappali+ háló várja a pihenni, dorbézolni, kirándulni vágyó vagy nem vágyó turistákat….ja, és vasaló […]

IKEA konyha

Merci régi otthonában zajlanak a felújítási munkák, a lakás egyik feléből kialakított 32 nm-es lakás elkészült. Még sok a munka, a maradék 50 négyzetméter is igényli az átalakítást, de erről majd később írunk. Rövidtávú kiadásra készült, ezért (is) kellett okosan bánni a térrel. A korábbi konyha-étkezőből hálószoba lett, a konyha pedig kényelmesen elfért a nappaliba […]

Konyha-étkező volt-lett – felújítás sztori

Tulajdonképpen csak a most aktuális frissítést szerettük volna megmutatni, aztán a fotók közt turkálva jött a kísértés, hogy visszamenjünk a kezdetekig. Közben pedig feltépődtek a felújítás még be sem nőtt sebei, úgyhogy a sztorizáshoz is megjött a kedv. Négy éve volt a lakásfelújítás és már akkor látszott, hogy a konyha-étkező nem lesz könnyű menet. Annak […]

A reklám grincsek

A mai posztunk témáját újra az IKEA biztosítja. A kapcsolatunk az áruházzal már-már baráti, kölcsönösen támogatjuk egymást. Nem szeretnénk nagyképűnek tűnni, de a helyzet az, hogy bennünket igen nehéz “megszerezni” reklámozás céljából (is). Ennek számos oka van, de a legfontosabb, hogy hitelesek tudjunk maradni. Az ilyen jellegű felkérések 90 %-át kapásból visszautasítjuk. Van, hogy nem […]

Falfestés utáni ez meg az…

Merthogy a falfestés csak a kezdet, utána jön a nagyobb meló. Addig megy a varia, amíg nem érzem azt, hogy tökéletes. Ez eltart egy ideig és vannak fázisok, mikor majdnem megfelel, de mégsem az igazi. A sokat megélt nappali színesben: Nyáron a kék volt a sláger 🙂 Decemberben már így nézett ki : Januárban még […]

Malm komód és a táblafesték esete

Több mint 10 éve tartják magukat a  MALM komódok mindkettőnk lakásában, így Merci hálójában is. Eszünkbe sem jutott lecserélni, ugyanis nálunk abszolút kategóriagyőztes bútordarab, az IKEA szuper termék sorozatunkban igen előkelő helyen szerepel. Elsősorban az  egyszerű formája miatt  szeretjük, de az is fő szempont, hogy a mély fiókok rengeteg holmit benyelnek. A hálószobában van 4 fiókos és  3 fiókos  is. Összesen 7 […]

Söderhamn kanapé

Ancsánál már megtörtént a kanapécsere és mivel a SÖDERHAMN nála már kipróbálódott, biztosan állítjuk, hogy jó választás lesz Mercinél is. Azt is biztosan állíthatjuk, ha kanapé, akkor részünkről IKEA, mivel ragaszkodunk a cserélhető huzathoz és a variálhatósághoz. Gyerek és állatok mellé ennél jobbat nem találtak ki, így nincs az a folt, ami kifogna rajtunk. A régi kanapét nagyon […]

Fekete fürdőszoba

Fekete az új fehér!? Nálunk mindenképpen, mert ugyanannyira bírjuk, mint a fehéret. Egyszerűen nem lehet vele mellényúlni.  A  hálószobában is nagyon bevált, totál megunhatatlan kategória. 🙂 Amellett, hogy ütős szín, mert önmagában is nagyon jól mutat, remekül lehet dekorálni. Minden kiegészítő, szín jól áll neki, most pirossal lett párosítva, így is nagyon menő.   A […]

Retró komód kalandjaink

Nem titok, hogy sok időt töltünk az aukciós oldalakon, de komód fronton olyan gyöngyszem ritkán jön velünk szembe, amire azonnal le is csapnánk.  Sajnos nagyon sok a hulladék retro cucc, amit az eladók a gyors meggazdagodás reményében szépen be is áraznak. Potom 30 ezer forintért például megkaphatod ezt: Aztán itt egy dizájn darabként hirdetett furaság: […]

Retro asztal újratervezve

A retro asztalokkal az a baj, hogy baromi unalmasak tudnak lenni, ha mégsem, akkor  igencsak ki kell nyitni a pénztárcánkat. Ilyenkor kell a leleményesség, ugye. Ancsa már megoldotta ezt a feladatot a hajólapát újratervezéssel, most rajtam a sor. Adott ez a nem túl eredeti, de darabjaira szedve jónak mondható asztal.   Kicsit magas, de ez […]