Kategória: konyha

Konyha-étkező volt-lett – felújítás sztori

Tulajdonképpen csak a most aktuális frissítést szerettük volna megmutatni, aztán a fotók közt turkálva jött a kísértés, hogy visszamenjünk a kezdetekig. Közben pedig feltépődtek a felújítás még be sem nőtt sebei, úgyhogy a sztorizáshoz is megjött a kedv. Négy éve volt a lakásfelújítás és már akkor látszott, hogy a konyha-étkező nem lesz könnyű menet. Annak […]

Téli színes szösszenet…

Ahogy ez lenni szokott januárban indul a “mikor jön már a tavasz” nyöszörgés, hogy enyhítsünk a problémán a lakásban beindíthatjuk a folyamatot, akár egy csokor tulipánnal és pár üde színfolttal. Nekünk legalábbis ennyi is elég, hogy jobb legyen a kedvünk. 🙂 Szerezzetek ágakat a vázába…vidékiek előnyben, ad a természet, nagyvárosiaknak maradnak a virágboltok…nagyon üdítő, amikor […]

Hárman az albérletben: dekorfrissítés

Amióta hárman lakunk a 50 m2-es albérletben, kicsit szűkebb lett a hely. Persze előtte is folyton ment a variálás, de ahogy szaporodnak a gyerek cuccai, úgy újra és újra át kell gondolni a berendezést. Egy csomó dolgot nem tudunk kizárni, mint pl.: gyerekágy, pelenkázó, etetőszék és persze játék is kell (illetve nem biztos, mert perpillanat […]

Színes, retró étkező

Tavaly történt, hogy a pesti lakás konyha-étkezője kiegészült egy csodás retró polccal, ami eredetileg inkább térelválasztó, de konyhai polcként is megállja a helyét, tiszta resti hangulat. 😀 Remekül passzolna a további tervekhez, amik lassan, de biztosan megvalósulnak. Például szuper lenne, ha megtalálnánk végre a megfelelő asztalt és a konyha falipanele magasfényű politúrra cserélődne. Az odapróbált […]

Még egy újdonság a Vivréről

Odavagyunk a fonott cuccokért, legyen az asztal, szék vagy kiegészítő, nem véletlen, hogy tele a raktárunk velük.  A nyáron beszerzett rattan ülőalkalmasságok  a teraszon szolgálják a kényelmet, ez nem is fog változni, idén is maradnak a helyükön.  A bibi csak az, hogy kellett a nappaliba is egy új, mutatós  darab. Volt pár próbálkozás, de nem  […]

Bérelhető lakás újragondolva

Hosszas keresgélés után májusban lelt rá a tulajdonos erre a 2. kerületi 56 m2-es, szuper világos lakásra. Kizárólag felújított jöhetett szóba, nem akart a kellemetlen munkálatokkal bajlódni, pláne most, amikor mestereket sem lehet találni, de ha mégis sikerül – saját tapasztalatból mondhatjuk -, minden fázisnál jelen kell lenni ahhoz, hogy az teljesen olyan legyen, mint […]

Mexikói hangulat 2. rész

Az előző posztban megmutattuk, mi inspirálta az új, színes dizájnt,  most folytatnánk a sztorit. 🙂 Nem volt betervezve nagy átalakítás, csak egy kis színezés, de jó szokásunkhoz híven, nem tudtunk leállni. Akarva akaratlanul is ilyen stílusú kiegészítőkre vadászik ilyenkor az ember lánya. A legszemrevalóbb darab egy horgolt takaró, ami a szomszéd lakásból érkezett. Hédi barátnőnk gyanútlanul […]

Mexikói hangulat

Pár napja hívtuk fel a figyelmeteket Ircsi Sufnira, akit az instán fedeztünk fel. Eszméletlen szuper dolgokat csinál, naná, hogy egyből ugrottunk rá.  Ancsa legújabb kedvencei:  Merci pedig kinézte magának ezt a kis mexikói hangulatú fűzért és ez be is indította a fantáziáját…  Mexikói hangulat kell, Hogy az milyen? Ilyen: Nagyon jó, de Merci otthona nagyon más, […]

Fekete fal a konyhában

Igen, határozottan  támad a fekete, de nem ez az első találkozásunk. Sokszor festettünk már feketével. 4 éve egy gardrób szekrény kapott táblafesték bevonatot az előszobában. Aztán egy általunk felturbózott étteremben festettük feketére a falakat.   A kiadandó lakàs konyhàja is feketével lett izgalmasabb:   Nem mondhatnánk, hogy ez most pattant ki az agyunkból, de a […]

Régi lakás friss tervek: képgaléria az étkezőben

Folytatásos a teleregény itt is, mivel sok a nagy terv (itt leírtuk részletesen, mik is azok). A nagy tervek mesterekhez benyújtva, aztán ha eljön az ideje, egyszercsak valamikor a távoli jövben megvalósulnak, de addig sem áll meg az élet, megy a variálás, hogy újra otthonos legyen a vidéki lak. Most épp hosszabb távú Ancsa itthontartózkodása, […]