Hárman az albérletben: dekorfrissítés

Amióta hárman lakunk a 50 m2-es albérletben, kicsit szűkebb lett a hely. Persze előtte is folyton ment a variálás, de ahogy szaporodnak a gyerek cuccai, úgy újra és újra át kell gondolni a berendezést. Egy csomó dolgot nem tudunk kizárni, mint pl.: gyerekágy, pelenkázó, etetőszék és persze játék is kell (illetve nem biztos, mert perpillanat egy pillepalackkal jobban eljátszik), de nem szeretném ha mindez a fejünkre nőne.

Nemrég full színes lett a háló, ezért a nappali – a gyerek cuccaival együtt – zsúfolt lett a szememnek. Tervben van a polc lecserélése, de amíg ez nem történik meg, a falat vettem kezelésbe.

Továbbra is szeretem a régi, összevissza képkereteket, de most letisztult egységre vágyom, így lassan szép fehér lett az összes.

Persze a képek továbbra is cserélődni fognak, most ez az új felállás, ez tetszik, még a főnöknek is! 😀

Sokkal frissebb lett így az egész lakás.

Ahogy ez lenni szokott M&A házaink táján, a frissítés jót tesz a lelkünknek és ez aztán az egész lakásra kihat; pakolászunk ezerrel, hogy minden szép, üde legyen a szemünknek. 🙂

A nappali dekorációjában most a fehér-szürke-natúr az úr, de van elég szín a hálóban, plusz ha még többre vágyom, elég lecserélnem a párnákat és a képeket, de egyelőre egy csokor tulipán is megteszi. 🙂

Kövess minket:
fb-share-icon
fb-share-icon17
  • Mariann

    Bámulatos, hogy mit lehet kihozni egy 50 m2-es lakásból. Fantasztikus, hogy ilyen kis apró megoldásokkal mennyire fel lehet dobni az otthonunkat. Említetted, hogy még polcok lecserélését is tervezed. Ehhez adnék egy szuper ötletet. http://www.riodesign.hu/polc-kisbutor/cubico-falipolc

Új komment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük