Színes, retró étkező

Tavaly történt, hogy a pesti lakás konyha-étkezője kiegészült egy csodás retró polccal, ami eredetileg inkább térelválasztó, de konyhai polcként is megállja a helyét, tiszta resti hangulat. 😀 Remekül passzolna a további tervekhez, amik lassan, de biztosan megvalósulnak.

Például szuper lenne, ha megtalálnánk végre a megfelelő asztalt és a konyha falipanele magasfényű politúrra cserélődne. Az odapróbált asztallap legalábbis brutáljól mutat, úgyhogy nem hagyhatjuk annyiban az ügyet. Asztalos mestert már sikerült találni, hamarosan be is avatjuk ebbe a remek tervbe. 😀

A székek. Rengeteg széket gyűjtöttünk össze az elmúlt években, de ide egyértelműen hat egyforma kellett, már csak azért is, mert a jelenleginél hosszabb asztal lesz és emellett is simán elfér 6 db. Szóval célirányosan ment a keresés a neten ezügyben. Februárban akadtunk rá a narancssárga német gyártmányú székekre és első látásra biztos volt, hogy nagyon jól fognak mutatni az étkezőben.

A napokban ígértünk újabb posztot a kedvenc lelőhelyeink sorozatban. Nos, most eláruljuk, hogy a facebookon is lehet csemegézni, a székekre is így találtunk rá.

Balázs különleges készletet halmozott fel Király utcai pincéjében, ahol előzetes időpontegyeztetéssel lehet körülnézni, de érdemes követni az oldalát, így a foteledből nézheted meg az ízlésesen tálalt csodás dolgait. Retroline néven találod meg.

A székek után nem sokkal megérkezett a csemeténk is, aki nagyon boldog volt, hogy üde sárga székek várták otthon. 😀

Ahogy az ilyenkor lenni szokott nálunk, természetesen azzal nem állt meg a sztori, hogy helyükre kerültek az új ülőalkalmatosságok; a kanapé is kapott szép új ruhát, ráadásul férj is körülnézett Retroline pincéjében és egy rakás holmival érkezett haza, köztük a reptéri fotellel, egy lemezjátszóval és a fekete asztal is onnan származik.

Aztán kávézgatás közben elindul a vezérhangya, hogy a képeket is újra kéne gondolni a falon.

Később az egyik tetszetős képet nézegetve újra beindult az a bizonyos hangya. A lámpabúrákat már 2 éve szerettem volna lecserélni, de nem jött az ihlet, milyenek is legyenek az újak. Vannak kedvencek, de azoknak darabja is drága, ide meg három kell. Szintén a neten jött szembe Rita oldala (Macy & Macy néven találod meg) tele szebbnél szebb búrákkal, de ahogy az kiderült, egyedi méretben is készít, ami azért fontos, mert a 3,7 méter belmagasságú lakásban a boltban egyébként nagynak tűnő lámpák is elvesznek.

Miután kiderült, hogy az árai is teljesen megfelelnek, három különböző méretű lett rendelve az étkezőbe és egy az előszobába. Pár napon belül el is készítette. Bár a magasságuk még nincs beállítva, így is gyönyörűek.

fotók: Merci-Ancsa dekor

Kövess minket:
fb-share-icon
fb-share-icon42
  • Trixa

    Nagyon hívogató lett ,ha egy kávézó lenne ,rendesen törzsvendéggé válnék!!!

    • Dóczi Mercedes, Takács Anikó

      Köszi! Örülünk, ha tetszik. :)

Új komment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük