Címke: vintage

Mire jó egy ládányi pontozótábla…avagy Artkraftnál jártunk

…ezért már tapasztalatból mondhatjuk, aki oda bemegy, garantáltan nem jön ki üres kézzel, pedig egy iskolából, vagy sportklubból (a nagy nézelődésben elment a pontos infó a fülünk mellett) kiselejtezett doboznyi pontozótábla – ami pontozáson kívül, csak dísznek jó – egyáltalán nem szerepelt a bevásárlólistán. Már régóta tervben volt a látogatás, most egy kiadásra felkészítendő lakás […]

Mutasd az otthonod: Judit felújított pasaréti villája

A “Mutasd az otthonod” felhívásunknak – nagy örömünkre – hatalmas sikere volt. Rengeteg lakásról érkezett fotó rövid időn belül, ráadásul egyik jobb volt, mint a másik, csak kapkodtuk a fejünket. Juditék otthona az elsők között érkezett és első látásra azt gondoltuk, hiába jön még 100 másik, egyértelműen megvan a nyertesünk, hogy miért nem lett mégis […]

Mutasd az otthonod: Zita harmónikus garzonja

Zita divattervező művész, a belváros kellős közepén lévő pici garzonjára, vagyis a „leánylakására” 4 éve bukkant rá, teljesen felújításra szoruló állapotban, az Ő nagy, nagy szerencséjére, merthogy így teljesen a saját ízlésének megfelelően sikerült átalakítania. “Már pár napja éjjel-nappal az ingatlan oldalakat bújtam, mikor megláttam a lakásom hirdetését. Áron alul volt hirdetve, ezért gondoltam is […]

Mutasd az otthonod: Lilla és Tibi modern, nagypolgári eleganciája

Szeretnénk azzal kezdeni, hogy nyertes mindenki, aki megmutatta az otthonát nekünk és ezáltal az olvasóinknak. Sok-sok elismerés, figyelem kísérte a lakások fotóit, aminek őszintén örülünk. Lilláék otthona nagy kedvencünk, mivel a régi polgári, nagy belmagasságú lakások a gyengéink, teljesen elvarázsolnak ezek a tágas terek. Filoména otthona után jöjjön a következő kedvencünk. Lilláék 2 éve vásárolták […]

Mutasd az otthonod: Filoména eklektikus otthona

Filoménát barátnője beszélte rá, hogy nevezzen – ezúton is üdvözöljük érte –, mivel folyamatosan rendezgeti a házat, amibe 2 éve költöztek be, férjével, Gáborral és két fiúkkal, a 8 éves Ádinnal és a 3,5 éves Tádéval. Előtte egy tetőtéri lakásban laktak 63 m2-en, akkor kezdtek el másikat keresgélni, amikor kiderült, hogy hamarosan négy főre bővül […]

Régi székek új élete

Ha megújulásra/változásra vágyunk, az nem azt jelenti, hogy elrohanunk egy áruházba és jól bevásárolunk. Első körben átnézzük a raktárkészletet, hiszen annyi mindent halmoztunk fel az elmúlt évek alatt, hogy  mindig van miből csemegézni.  Mercinél a kiegészítők most óaranyban tündökölnek, ehhez igazodva keresett új szerzeményt. Anyukája pont 30 éve vetett szemet egy csővázas étkezőgarnitúrára, ami azért a 80-as […]

Retro polc, térelválasztó

Egy szépnek nem mondható napon történt, a nemrég elkészült konyha falát vésték épp szét a szintén új, de elcseszett villanyvezetékek miatt. Idegnyugtatóként ment a bogarászás a jófogás aktuális hirdetései között, még csak a polc sem lett beütve a keresés mezőbe, pedig a konyha-étkezőbe elég rég tervben volt az átmeneti “tálaló”: ikea lack polc/retro komód szedett-vedett […]

Advent Ancsánál

A tavalyi karácsonyra hangolódást Ancsánál költözés hegyek előzték meg, advent mindegyik hetében másik bérelt lakásban gyúlt meg az aktuális gyertya, de közben gyűltek a díszek és az év legszebb ünnepe dekorációjának színét egy idegen külhoni lakás fekete kandallója határozta meg, itt nézheted meg a részleteket. Tavaly egy francia lakberendezési bolt bőséges díszkészletéből egyszerű, könnyű, fekete-fehér papírból készültek […]

Ünnepre hangolódás okosan

Micsodaaa, még csak ősz van, ki foglalkozik a karácsonnyal? Teszi fel a kérdést az, aki december 24-e délutánján még ajándékok után lohol, mert kellemetlen lesz beállítani a tesó gyerekeihez üres kézzel és próbálja egy lehullott ággal pótolni azt a fát, amiről az utolsó pillanatos, agyrém kapkodás miatt lecsúszott és a sütiillatról max. a neten olvas […]

Hálószoba dekor – tőlünk megszokott módon, több variációban

A sztori ugyanaz, mint a konyhánál, adott egy bútorozatlan – inkább negyedig bútorozott, mert néhány szekrény be van építve – 45 m2-es albérlet, amibe az alap bútorok (kanapé, ágy, polcok) a tavaly novemberi beköltözéskor gyorsan meg lettek véve, aztán kezdődhetett a dekorálás. A konyhát és a nappalit már többször megmutattuk, de a hálóról még nem […]