Kategória: ti küldtétek

Tengerparti hangulat a Balaton partján

Ildikó a határidő lejárta előtti utolsó pillanatban döntött úgy, hogy megmutatja erkélyét az ebben a témában indított játékunkban és nagyon jól tette, mert bár rengeteg gyönyörű erkély, balkon, függőfolyosó érkezett az övét látva egyből tudtuk, hogy nálunk abszolút győztes, aztán mindent vitt, mert a többség is rá szavazott.   A fotóból nem gondoltuk, hogy egy panelház […]

Mutasd az otthonod: Orsi színes csodavilága

A játékra jelentkezők közül Orsi otthona is azonnal a kedvenceink közé került, talán nem kell magyaráznunk miért. Csodás harsány színekben pompázó otthona, nem kicsit esett jól a szemünknek. Orsi Dubajból írt nekünk, ahol több mint egy éve él férjével és három lányukkal. Előtte három és fél évig Algériában, azelőtt pedig hét évig Franciaországban éltek, ugyanis férje […]

Mutasd az otthonod: Zita harmónikus garzonja

Zita divattervező művész, a belváros kellős közepén lévő pici garzonjára, vagyis a „leánylakására” 4 éve bukkant rá, teljesen felújításra szoruló állapotban, az Ő nagy, nagy szerencséjére, merthogy így teljesen a saját ízlésének megfelelően sikerült átalakítania. “Már pár napja éjjel-nappal az ingatlan oldalakat bújtam, mikor megláttam a lakásom hirdetését. Áron alul volt hirdetve, ezért gondoltam is […]

Mutasd az otthonod: Fanni és Marci tökéletlenül is tökéletes otthona

Fanni és Marci még alakulóban lévő otthona lett az olvasói kedvenc, ezért természetesen Őket is meginterjúvoltuk és kértünk fotókat a lakásról, hogy teljes egészében megmutathassuk. 🙂   Fanni Baján él szerelmével, Marcival és kutyusukkal, Maszattal egy belvárosi 110 m2-es, hófehér lakásban. Az egy évet igénybe vevő felújítás után, alig két hónapja vehették birtokba, azóta szépítgetik […]

Mutasd az otthonod: Lilla és Tibi modern, nagypolgári eleganciája

Szeretnénk azzal kezdeni, hogy nyertes mindenki, aki megmutatta az otthonát nekünk és ezáltal az olvasóinknak. Sok-sok elismerés, figyelem kísérte a lakások fotóit, aminek őszintén örülünk. Lilláék otthona nagy kedvencünk, mivel a régi polgári, nagy belmagasságú lakások a gyengéink, teljesen elvarázsolnak ezek a tágas terek. Filoména otthona után jöjjön a következő kedvencünk. Lilláék 2 éve vásárolták […]

Mutasd az otthonod: Filoména eklektikus otthona

Filoménát barátnője beszélte rá, hogy nevezzen – ezúton is üdvözöljük érte –, mivel folyamatosan rendezgeti a házat, amibe 2 éve költöztek be, férjével, Gáborral és két fiúkkal, a 8 éves Ádinnal és a 3,5 éves Tádéval. Előtte egy tetőtéri lakásban laktak 63 m2-en, akkor kezdtek el másikat keresgélni, amikor kiderült, hogy hamarosan négy főre bővül […]