Kategória: natúr

Falfestés utáni ez meg az…

Merthogy a falfestés csak a kezdet, utána jön a nagyobb meló. Addig megy a varia, amíg nem érzem azt, hogy tökéletes. Ez eltart egy ideig és vannak fázisok, mikor majdnem megfelel, de mégsem az igazi. A sokat megélt nappali színesben: Nyáron a kék volt a sláger 🙂 Decemberben már így nézett ki : Januárban még […]

Viszlát szürke, helló fehér…

A sztori a szokásos, hirtelen bekattanás: festeni kell. Ha pedig ez felmerül, kis idő múlva (5 perc) már fejvesztve rohanok a festékboltba. Nem számít, hogy macerával jár, nem számít, hogy a 4 méteres létrán ingatag üzemmódra kapcsolok, csak az számít, hogy: festenem kell! 🙂 Igen, mindenki tudta, mi is, hogy úgyis fehér lesz a fal, […]

Új év, tiszta (a)lap

Mert nálunk a sok fehér natúrral a tiszta lap, ha megunjuk a “színkavalkádot”, mindig ide térünk vissza. Az ünnepek elmúltak, a karácsonyi kütyük, pár kivétellel visszakerültek a dobozba. Fotó: M&A dekor

Új kedvenc a gyapjúfilc – karácsonyi koszorút is készítettünk belőle

Az előző évi ünnepek előtt/alatt nagy lendületet vett a csináld magad tervek megavalósítása. Elkészült végre a régóta tervezett mézeskalács adventi naptár, ráadásul egész jól, erős vállveregetés mellett, négyes alára tudtuk értékelni a kivitelezést, merthát az, amiről koppintottuk, azért 5 körrel mégiscsak jobban mutatott. (ha kíváncsi vagy, hogy sikerült, megnézheted itt) Futószalagon gyártódtak a pom-ponok/pom-pomok (az […]

Őszi dekor vagány feketével, áfonyakékkel megbolondítva

Nem szoktunk őszi dekorral készülni, most sem ez történt, egyszerűen tavaly olyan kiegészítők érkeztek mindenhonnan, leginkább a bolhapiacról, amik ezt a hangulatot hozták az albérletbe. Mivel mindez szeptember környékén történt, lehet akár őszre hangolódós, bekuckózós dekornak is nevezni, nem? DE! 😀 Vannak alapdarabok, amik már a kezdetekről megvannak, így az iskolaszékek, az anatómiai plakát, a […]

Viharvert hajólapátból asztal

A bolhapiacozásban az a jó, hogy bármi megtörténhet. Lehet, hogy épp nem kell sem hajólapát, sem asztal, de délután elmész, mert egy szép napos szombaton szuper program (annak legalábbis, aki szereti) és estére mindkettő lesz, ráadásul láthatjuk, hogy az egyik kedvenc, de nem normális árus most épp minek képzelte magát. Az úgy volt, hogy a […]

Natúr hangulat

Mercihez érkezett pár újdonság, ami jócskán hozzátesz a natúr hangulathoz. Itt az ősz, ilyenkor mindig jobban vágyjuk a semleges színeket.  Az első lépés a fal átfestése volt, egy nagyon világos, kellemes szürke színre cserélte a vibráló kéket. A fehér asztalok helyére egy saját készítésű bambusz papasan fotelból lett asztal került. A saját készítés annyit tesz, […]

Szőnyegmustra

A szőnyegekkel kapcsolatban sok kérdés merül fel, először is, hogy legyen, vagy ne legyen. Mivel mi arra buzdítunk mindenkit, hogy ne drága bútorokkal próbálja megújítani az otthonát, természetesen szőnyeg pártiak vagyunk. Egy jól kiválasztott darab, teljesen új hangulatot varázsol az adott térbe. Kiegészítők, textilek, ezekkel lehet játszani, ha változásra vágyunk. Most mutatunk pár variációt. Marhabőr, […]

Szürke fal

Szerettem a kék falat, mégis mennie kellett. 😀 Nem volt tervben a festés, annyira nem, hogyha reggel valaki felveti az ötletet, simán körberöhögtem volna. Semmi okom nem volt arra, hogy ecsetet ragadjak, mégis megtettem. Fotónézegetés közben jött az ötlet,  az insta kidobott egy halványszürke elegáns nappalit.  Ennyi elég is,  azonnal a tettek mezejére léptem. Irány […]

Natúr szerelem

Aki át mond, mondjon bét is. Mondtam, vagyis  dupláztam. Kétségtelen, hogy ez a natúr hangulat jön be most leginkább nekem és, hogy fokozzam a látványt beszereztem még egy natúr szőnyeget. Az ára sokkal kedvezőbb, mint az előző szépségnek, de összesen 1 darab volt belőle, ami annyit jelent, hogy ez is a kihagyhatatlan vétel kategóriába sorolható. […]