Az idei évet is imádtuk…

mert a megszokottnál is pörgősebbre sikeredett, tele volt meglepetésekkel, izgalmas kihívásokkal, magazinfotózásokkal, minden hónapban tele voltunk kalanddal és ezt, ahogy eddig, most sem féltünk megosztani rengeteg fotóval a facebookon és nem kevés bejegyzéssel a blogon. 🙂

wq24

Januárban megtalálódott a végleges genfi albérlet, indulhatott a saját ízlésre formálás, első körben a konyha lett kezelésbe véve, kölcsön konyha belakva címmel írtunk róla.

2

Februárban izgalmas feladatként érkezett egy iroda berendezésére való felkérés, iroda berendezés M&A módra cím alatt posztoltunk róla részletesen.

12735830_10208414019205546_1560853045_n-1

Közben a genfi bérelt kéró is tovább szépült, gyűltek a szuper kiegészítők, februárban számoltunk be a fejleményekről pofásodik a nappali címmel, majd áprilisban újratöltődött, azaz teljesen be lett rendezve.

nappali4

nappali18

Tavasszal besűrűsödtek az események. Márciusban ünnepelhettük a húsvétot, az előző évekkel ellentétben most kipróbáltunk egy csomó mindent tojásdíszítés fronton, a színeseket húsvéti színes címmel posztoltuk, a fekete-fehér mintásakat itt mutattuk meg és kipróbáltuk a márványozást is, szuper farmerkékkel.

wq1

Emike 6. születésnapját is márciusban ünnepeltük, szuper születésnapi party kerekedett, ahol Kopenka cukrászcsodái kápráztatták el az apró és felnőttnépet, mert nem csak gyönyörűek, nagyon finomak is.

18

A teraszon is elbúcsúztattuk a telet, előtérbe kerültek a színes kiegészítők, amit a Mi Otthonunk magazin is bemutatott.

kert1

Újabb felkérés is érkezett, egy kozmetikát kellett gyerekruha turivá kozmetikázni, mint mindig, most is fillérekből, részletek: itt

13151447_10208176901253808_8800557065685530832_n

Májustól a lakásfotózások kötöttek le bennünket.  A Lakáskultúra érkezett elsőként, az eseményekről itt számoltunk be.

4

Aztán az Ikea Family Magazint fogadtuk, körbefotózták a budapesti lakást, erről is beszámoltunk, a részleteket itt nézheted meg.

2016_12_28_10_37_23_doczi_mercedes

Júliusban pihenésképpen batikolgattunk egy kicsikét, érdemes kipróbálni, mert gyönyörű a végeredmény, ha kedvet kaptál hozzá, itt nézheted meg.

10-1

Augusztusban sem aludtunk, fürdőszoba frissítéssel kezdődött, a befejező munkálatokat is érdemes megnézni itt.

2-4-399x600-1-1

Aztán ebben a hónapban adtuk be a derekunkat a német Sweet Living magazinnak, aki jó ideje próbált rávenni bennünket a lakásfotózásra, gyorsan lencsevégre kapták mindkét lakást. A mostani friss, ropogós januári számban jelent meg Merci lakása, amint megkaparintjuk a magazint, jövünk a részletekkel.

unnamed-2

15781490_734054706757542_5611786767518665761_n

2-5

Magáról a fotózásról nagyon szuper kis anyag állt össze, ha kíváncsi vagy rá, katt ide. Közben a főszerkesztő engedély kért, hogy a lakások más lakber újságokban is megjelenhessenek, természetesen megadtuk az engedélyt, hamarosan meg is tudhattuk, hogy Merci kéró egy norvég (Bolig Pluss), Ancsa kéró pedig egy hazai magazinban is megjelenik köv. év elején.

14199409_663285627167784_2832311779183943951_n

Szeptemberben felrobbant a net attól, hogy megmutattuk, csupán a csempe átfestésével, 30 ezer forintból újjá lehet varázsolni akár egy több, mint 30 éves fürdőszobát is.

14183884_1212689325469078_2332017011581223356_n

19

Szintén szeptemberben egy lelakott étterem dekorálása is becsúszott. Talán nem lepődik meg már senki azon, hogy megint fillérekből kellett megoldani a kicsinek semmiképp sem mondható feladatot. Az étterem átalakításról készült poszt itt  olvasható.

14324289_1223832594354751_4486209000638319291_o

Októberre már egy csöppet lankadt a lelkesedés az újabb fotózástól, de mivel már év elején ezt is beígértük, októberben a szigetvári lakást is befotózta az Ikea Family Magazin. Természetesen csúcsszuper élmény volt ez is, a szuperjófej stábnak köszönhetően és természetesen lesz részletes beszámoló a februári megjelenést követően azonnal. 🙂 

kkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk

Novemberben hosszas tipródás után, végre megoldódott az előszobai tárolás problémája, megtaláltuk a legmegfelelőbb szekrényt ehhez, de hogy legyen még mit tenni a fogas továbbra is kerestetik. 🙂

dsc_0025

Novemberre a Mi Otthonunk magazin meg azzal a meglepetéssel rukkolt elő, hogy tetszett annyira a háló és gyerekszoba fotónk, hogy megjelentette.

_dsc0056

és persze készültünk már az ünnepekre ezerrel, színvilágban is teljes összhangban, advent idején. 🙂

12xxx-1

Decemberben pedig karácsonyoztunk erősen, de előtte újra birtokba vehettünk egy régen is nagyon hangulatos lakást, ha érdekel a szerintünk izgalmas sztori, itt megnézheted.

6

Hát nagyjából ezek történtek velünk, várjuk az új évet. Van is mit várni, hiszen jönnek a magazin- és az újabb Ikea megjelenés, de mindezt már hátradőlve a szokásos lakásainkban maszatolgatás, fotózgatás közben tehetjük, mert népszerűség ide, vagy oda, ez utóbbit szeretjük a legjobban. 🙂 

Köszönjük, hogy velünk tartottatok és ha tetszik amit láttok, akkor jövőre ugyanitt! Addig is legyen boldog az év vége és még boldogabb az új év! 🙂

Kövess minket:

Új komment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük