Pofásodik a nappali is

Bérelt lakás berendezése folytatódik (hogy a néha, illetve csak most bekukkantók is képben legyenek, Ancsá(ék)nál járunk Genfben, a másfél évre bérelt, 45 m2-es kéróban). Az egyszerűbb eset konyha (mivel ott maga a bútor adott volt, előzmény: itt) után a nappali van napirenden. Az alapbútorok (ágy, kanapé, polc), néhány kiegészítő az IKEA-ból érkeztek, több okból is, amit most nem ecsetelnénk, maradjuk az egyszerűen mert szeretjük és kész fő oknál. 🙂

Nappali4

Lakásba belépve már a konyha/étkező/nappaliban találjuk magunkat, jobbra a fürdő/wc, kanapé mögött pedig a nem kicsi háló.

Nappali3

Az első körös bevásárlólistán a KIVIK kanapé mellett, bár nem szeretjük, egy rakás függöny is szerepelt, nem a szemközti irodaház látványa (persze kicsit az is), hanem maga a barna ablakkeret miatt, ami egyedül a ronda bejárati ajtó színéhez passzol, magához a lakáshoz nemigazán, az eltervezett berendezés miatt meg végképp el kell törölni…ill. takarni. 🙂

Nappali6

 

Nappali7

A szerdán és szombaton megrendezett remek kacatvásárt csak akkor hagyom ki, ha zuhog az eső, azt is csak azért, mert az árusok is ezt teszik…szerencsére eddig csak egyszer fordult elő, ezért gyors ütemben szaporodik a csetresz készlet. 😀

Nappali10

Kell is a muníció, mivel a hatalmas beépített szekrények szerencsére benyelik a ruhákat és egyéb háztartási kacatokat, a levegős Vittsjö polcrendszerre esett a választás, amit pont arra találtak ki, hogy közszemlére kerüljenek a kedvenc kincsek.

Nappali15

Hogy berendezett, de mégis levegős maradjon a tér…lenne a magyarázata a régóta kedvenc Acapulco szék beszerzésének, de az igazság az, hogy szem- még rosszabb, testközelbe került és onnantól nem lehetett elengedni…és bár eredetileg kerti szék és ez a darab nyilván nem az 50-es években gyártódott, passzol a régit az újjal elképzelésünkhöz, nem nyomja össze a teret, de ha azt tenné is megbocsátódna neki, mert gyönyörű, főleg a SANELA türkizkék bársony függönnyel.

Nappali13

Így áll a helyzet most. Szőnyeg, párnák, állólámpa még kerestetik, polc berendezése és a képek helye természetesen még nem végleges, a kisebb polc a szórakoztató egység helye, de belakottá nyilvánítható a nappali már így is. Határozottan jó érzés erre a látványra benyitni….szerintünk. 🙂

Nappali17

 

Nappali12

 

Nappali18

 

Nappali14

 

Nappali19

 

Nappali20

 

Nappali21

 

Nappali22

 

Nappali23

 

Nappali24

 

Nappali25

 

DSC_1209

 

Nappali26

 

Nappali27

 

Nappali28

fotók: M&A dekor

Kövess minket:
  • Andrea Miklovicz

    Sziasztok! Érdekelne,hogy a fehér műgyantát a padlóra ti kenitek fel?Mi a tapasztalatok vele? Nem lesz karcos? Milyen takakarítani? Inspiráló a blog! Gratula! Andi

  • Dóczi Mercedes, Takács Anikó

    Szia Andi! Köszi, örülünk, ha találsz benne használható dolgokat. A műgyanta felkenését szakember végzi, 3 napos meló, 11-14 ezer fornt/m2. Takarítani nagyon könnyű, általában elég a porszívózás és pont annyira lesz karcos, mint minden más padló használat közben, pont úgy kell rá vigyázni, mint a fa parkettára, ha bútorokat húzogatsz rajta, az nyomot hagy. Mi például a székek lábára öntapadós filcpárnát ragasztunk...szóval műgyanta padlón is lehet élni. :) Szép napot! Merci és Ancsa

Új komment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük