Karácsonyi dekor és üdvözlet Genfből

Említettük múltkor itt, hogy Ancsa Genfbe költözött egy időre. Ígértük, hogy érkeznek a beszámolók, természetesen leginkább lakber témánál maradva, esetleg néhány városfotóval kiegészítve, ahogy most is. 🙂

Folyamatban van a végleges albérlet keresése, de addig is az Airbnb adta lehetőséget kihasználva, kipróbálódnak a különböző városrészek, viszont az ide-oda költözés közben is egyre közeledik az év legszebb ünnepe és mivel a bérlet lakás, hiába van esetleg jól berendezve, nem az otthonunk, így pláne fontos a folyamatos a hangolódás.

Sajnos nincs kéznél az évek alatt felhalmozott “karácsonyi díszek” feliratú doboz – aminek a tartalma azért minden évben bővül pár ellenállhatatlan dísszel – csak néhány égősor került be a bőröndbe a ruhák közé. Kizárt  a kacatfelhalmozás (mondjuk a szomszéd téren lévő hatalmas, minden héten kétszer megrendezett bolhapiac ezen egy csöppet sem segít), van így is elég pakolni való, tehát tényleg csak kevés kiegészítő/dísz jöhet szóba. Egy helyi kacatboltból becsúszott két porcelán figura, 2 db bádog csillag és néhány mécses, meg gyertya. A többi már könnyen emészthető, kidobható kellék: fenyőkoszorú, maga a fa, fűszernövények, gyümölcsök, mézeskalács, papírból hajtogatott díszek.

#xmas #decoration

A “néhány” (tűzoltók kedvence) gyertya.

Kartonból kivágott fenyő girland.

#xmas #decoration

A dekorálandó felület is limitált, a falak kiestek, tulaj nem szívesen látna szögnyomokat, a konyha nagyon szuper, de nem szeretjük színben pompázik, maradt egy darab tűzgyújtásra alkalmatlan (mondjuk a plusz 10 fokban nincs is rá igény) kandalló.

#xmas #decoration

#xmas #decoration

Nem tipikus karácsonyi dísz egy orrszarvú, de annyira jól néz ki, nem lehetett kihagyni.

#xmas #decoration

…és ha ez a kandalló nàlunk lenne, tuti nyomnànk fölé egy szuper plakátot…pont ezt! 😀

#xmas #decoration

Jah, az üres kanapé sem maradt ki, kapott egy párnát.

#xmas #decoration

Az origami fenyőfák évek óta kedvenceink, most pláne kapóra jöttek a praktikus, eldobható dekorhoz.

20151216_134443

…és ebben az esetben teljesen megbocsátható, hogy a sütemények a boltból érkeznek, azt is lehet gusztán tálalni.

dsc_0190

20151130_140353

Ünnepi teríték főpróba virágokkal!

#xmas #decoration

és mert a turistáskodás is folyamatos, néhány fotó egy közeli szuper hangulatos francia kisvárosról, Annecyről.

20151129_154323

20151213_144304

20151129_154950

20151129_155011

20151129_154558

20151129_142557

Szóval, jöhet a karácsony. Üdvözlet mindenkinek! 🙂

fotók: Merci-Ancsa dekor

Kövess minket:

Új komment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.