Dolgozószoba sztori: bohém színesből, vagány fekete-fehér

Jó kérdés, miért sötétítünk pont akkor, amikor épp az ellenkezője történik a virágzó tavasz hatására. Nos, egy véletlen baleset folytán a galéria alatti gipszkarton fal megrongálódott, amit persze rövid úton lehetne orvosolni vidéken, a fővárosban viszont túl kicsi a munka ahhoz, hogy egy szaki ránézzen, szóval összeszedjük az összes visszalévő tennivalót, hogy érdemes legyen foglalkoznia valakinek a falon tátongó, amúgy nem kicsi kráterrel. Addig jön a “ha nem akarod hónapokig nézehetni, segíts magadon” gyors és remek átmeneti megoldás, de hogy színesítsük a történetet, megmutatjuk honnan indult a helyiség berendezése…igeeen, miből lesz a cserebogár sztori következik. 🙂

A majd másfél éves keserves (aki túrt már az ingatlanhirdetések közt tartósan, tudja miről beszélünk) keresgélés után a fura, sötétbarna galéria ellenére is üdítő látvány volt a lakás, illetve a szóban forgó szoba a többi helyiségre rálátással a lépcsőről és egyébként maga a lépcső volt a ludas abban, hogy 2 évvel ezelőtt ez a lakás lett az adás-vétel főszereplője.

Amíg a konyhában, fürdőben ment a bontás, rombolás, a galériára aránylag gyorsan felkerült az oda tervezett gipszkarton és ahogy ez megtörtént, Ancsa magára csukta az ajtót és rövid úton, sok vödörnyi festékkel eltüntette a nekünk szörnyű sötétbarnaságot. 

A parketta mázolására, ami fotón annyira nem gáz, de élőben nagyon ronda volt, már nem maradt idő a karácsony előtti beköltöződrukkban, így férj ötlete alapján, folyt. köv. jelzés értékkel le lett kenve néhány, ami végül extra átmenet lett a nappali és a dolgozó közt, remekül elvonta a tekintetet a burkolat csóró végéről.

Közben persze ment a szokásos berendezőcirkusz a régi lakásból áthozott bútorokkal és az új szuper képekkel. A pici retró íróasztal pl. minden falat kipróbált.

de olyan is volt, hogy a galéria alatti gardrob tartalma költözött ki a javítási munkák miatt, de természetesen a ruhaállvány is kapott méltó körítést, hogy a “rendetlenség” ne zavarja a háziasszony lelki nyugalmát, sőt, úgy érezze magát, mintha egy lakásbutikban lenne. 😀

Kb. 1 év múlva elérkezett a padló festésének ideje, itt megnézheted, hogyan és mivel lett lekenve, de itt is eláruljuk: a Tikkurila Betolux beton- és padlófestékére esett akkor a választás, ma már Düfa Kunststoff flüssig névre hallgató padlófestékét választanánk és ez itt most nem a reklám helye, 10-ből 10 kérdés mindig erre irányul. 🙂 Szóval a betolux nagyon szuper, mert már egy réteg is fed, szuperül tapad és strapabíró, de nem hófehér, sárgásos beütésű, amit mi nagyon nem szeretünk, a másik…hívjük Düfának (mert nemhogy kimondani, leírni is nehezen tudtuk) mindent tud, amit a betolux, de pluszban gyönyörű fehér és selyemfényű.

Ja, de persze a kicsit sárgásos fehérségben is azonnal kibukott, hogy a lépcsőre is ráfér némi javítás és fehérítés, de az nálunk már csak amolyan desszert pingálásnak számít, pikk-pakk megvan két kávé között. 😀

Innen már megint csak a kiegészítők cserélődtek, jöttek-mentek. 🙂

 

 

 

 

 

 

 

Közben Ancsáék külfödre költöztek egy időre és az a döntés született, hogy nagyon szimpatikus emberek, szigorúan rövid távon kipróbálhatják, milyen az élet Budapest nyüzsgő belvárosában egy totál berendezett lakásban. Nos, a teljes, gyomorszorító kálváriát inkább nem írjuk le arról, milyen kellemetlenségeket okozott és mit hagyott hátra az igényesnek tűnő, huszonéves pár, egy biztos, a gipszkarton falban, amit a fiatalember kiütött, nem találtak semmit, mert a gyémántok a pincében lettek elrejtve. 😀

Na, de visszatérve a kellemesebb részhez, a nemrég beszerzett brutálszép zuhanyfüggöny nyerte azt a tisztes feladatot, hogy be- és kitöltse az ominózus falat, de még fel sem került, látszott, hogy a színes kiegészítőket ki fogja dobni a kiscsaj…

…úgyhogy a jól bevált, sokáig kedvenc képkompozíció lekerült és vagány fekete-fehér lett a téma egyelőre csak az íróasztal felett.

 

  

Természetesen nincs kész, a lépcső falát is kezelésbe kell még venni, de közben az otthoni vakáció megszakadt, így egy következő bejegyzésben mutatjuk a befejezést. Addig nézz bele a lakásfelújítás teljes történetébe. 🙂

fotók: M&A dekor

Kövess minket:
  • e s z t i

    Kedves Lányok, Ancsa és Mercedes, Véletlenül bukkantam a blogotokra, illetve egészen pontosan erre az írásra. Sőt, mi több, egy fotó volt, ami Hozzátok kalauzolt... :) Vizsgaidőszakomat töltöm, abban szenvedek-görnyedek. Így, a görnyedésből kiindulva -és hogy addig se kelljen tanulni...-, elkezdtem íróasztalok után kutatni az interneten. Így történt, hogy megakadt a szemem a "kicsi retró íróasztalon, ami szinte már minden falat kipróbált". Szerelem volt első látásra! Mivel látom, hogy a végleges helyén már egy másik szépség ácsorog, szeretném megkérdezni, kerestek-e neki új helyet, talált-e már új gazdára? Ha igen & ha nem, engem érdekelne!!! :) Mivel vizsgaidőszakom van, így nem érek rá most sajnos több munkátokat megnézni, de pótolni fogom!!! - ez a lakásfelújítás, átalakítás viszont egy újabb szerelembe esést eredményezett!!! Őrülten ügyesek vagytok, le a kalappal Előttetek! Gyönyörű lett a végeredmény, meseszép!!! Azt mondják, van stílusérzékem, meg ízlésem, de most rá kellett jöjjek: nincs... Én soha nem tudnék ilyen harmóniát, ilyen letisztultságot teremteni..., erre születni kell! Hatalmas elismerés, és csak így tovább, Lányok, szuperek vagytok!!! :) Eszti

Új komment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük