Padlófestés…megint

Folyton festünk-mázolunk csempét, járólapot, bútorokat és parkettát is. A mit, mivel, hogyanra már számtalan leírás létezik, érdemes a hadművelet előtt tájékozódni, kiválasztani a legszimpatikusabb eljárást, vagy olyan szakembert hívni, aki a “szeretném lefesteni a padlót” mondatot nem tőled hallja először, merthogy tízből kilenc nem fogja ajánlani, az fix. Ha megtalálod azt az egyet, aki igen, kezdődik az “aszongya hogy: csiszolás 1 nap, alapozás még egy, aztán fedőfesték két rétegben még kettő.” Ez a normális, korrekt eljárás, és ez az, amihez nincs türelmünk, pláne, hogy nem 20 évre tervezünk a festett padló esetében sem. Ha felkopik, vagy karcolódik majd lefestjük újra és újra.

Felújításkor Ancsánál az idő szűke miatt elmaradt a háló/dolgozó, gardrób padlójának festése, barnán sem volt rossz, de az egységes összkép a fehéret követelte…máig. Szóval, vett egy nagy levegőt, meg sok kicsit és nekiesett. Nem azért mutatjuk meg, mert újdonság lenne, hanem mert annyira büszke tud lenni magára ilyenkor az ember, meg hogy többedszer is bizonyítsuk, nem nagy feladat, ha ronda a padlód, van némi plusz energiád, pár óra alatt újjá varázsolhatod. 🙂

Egyes számú festésre ítélt, dolgozó/háló:

workspace2

20150622_132057

Galéria alatti gardrob a kettes számú feladat:

20150622_133202

Padlófestős sztorinál mindig felmerül a kérdés, kell-e csiszolni. A szakemberek mindenféleképpen ajánlják, ahogy fent is írtuk, merthogy jobban tapad a festék. Természetesen mindenki tegyen belátása szerint, festettünk már csiszolt és nem csiszolt padlóra, nem látunk különbséget, úgyhogy itt csak a felmosás volt az előkészítés.

20150622_133253

20150622_120547

Az első ecsetvonásig rögös az út, aztán pikk-pakk megvan, felénél már tisztán látszik, hogy gyönyörű lesz a végeredmény, jön a, hát ez nem feladat érzés. Egyébként Tikkurila gyártmányú, betolux névre hallgató padlófestékre esett a választás, a nappali is ezzel lett lefestve, ott bevált. Ráadásul elég egy rétegben felkenni, mert csodásan fed. 9 liter festéket vettünk, a 30 m2-es nappalit 2x kentük, így kb. 80 m2-re volt elég.

20150623_123801

20150623_123742

20150623_125940

A fehér alap kész, már csak a berendezést kell újra, ill. alaposan átgondolni. 🙂

P_20150629_105037

P_20150629_104904

Gardrobból kifelé haladva, jöhet a nagyobb falat dolgozó/háló.

20150623_114734

Középtájon már csökken a feladat iránti érdeklődés, fogy az energia, ilyenkor kell nagyon rákoncentrálni a kitűzött célra, meg arra, hogy mindjárt vége.

20150623_132734

20150623_135616

ééés, a pazar végeredmény! Érdemes betartani a nem lépünk rá egy napig, másnap és lehetőleg egy hétig csak zokniban intelmet, mert a száradás ugyan egy napos, de a festék egy hét alatt kérgesedik/keményedik be teljesen, szóval nyaralás előtti napon a legpraktikusabb nekiugrani.

20150630_115740

P_20150629_170826

20150630_115605

20150630_115951

20150630_131710

20150630_131350

Közben eltelt 7 èv, így meg tudjuk vàlaszolni a mennyire tartós kèrdèst is. A festèk az egy rètegben felkent, csiszolatlan parkettànàl ott kopott fel kicsit, ahol a dolgozószèk kerekei gurulnak, amúgy annyira bevàlt, hogy nem szeretnènk ide màsik padlót azóta sem.

Fotók: Merci-Ancsa dekor

Kövess minket:
fb-share-icon
fb-share-icon2
  • Szonja Nemeth

    sziasztok, egy rétegben be is fogta nektek a betolux? Köszi!

    • Dóczi Mercedes, Takács Anikó

      Szia Szonja! Igen, elég egy rétegben felkenni, mert csodásan fed.

  • Lea Csontos

    Sziasztok! Nagyon meggyőző és motiváló poszt! :) A Betolux kiadósságával milyen tapasztalataitok vannak?

    • Dóczi Mercedes, Takács Anikó

      Szia Lea, köszi! :) 9 liter festéket vettünk, a 30 m2-es nappalit 2x kentük, így kb. 80 m2-re volt elég. :)

      • Lea Csontos

        Nem is reméltem, hogy ennyi nm-re elég. :) Szuper, akkor irány a festékbolt! :) Köszi!

        • Dóczi Mercedes, Takács Anikó

          Igazán nincs mit, a "nyaralás előtt ugorj neki"-t már csak a szaga miatt is javasoljuk, 2-3 napig elég erőteljes és ne spórolj a festékkel, bőségesen legyen a hengeren. Szép lesz!! :)

          • Lea Csontos

            Nagyon hasznos tipp, így teszek, köszönöm!! :)

          • Bogi

            Sziasztok! Nagyon szuper lett! :) Ez a festék járólap festésénél is megoldás lehet? Sárgulást nem tapasztaltatok idővel szőnyeg alatti területeken? Nálam sajnos a festett padló a konyha szőnyege alatt picit besárgult az évek során, ennek elkerülésére van esetleg tippetek? :) Köszi! :)

  • Réka23

    sziasztok, gratulalok, gyönyörû lett a parketta, meghoztátok a kedvem a festéshez!:) Mennyire bizonyult tartósnak az eredmény, mire számítsak? Köszönöm!

  • Czok Ildi

    Kedves Merci és Ancsa! Gratulálok a blogotokhoz! Egy kérdésem lenne a fehér padlóval kapcsolatban. Egy korábbi lakásfelújításnál én is lefestettem a parkettát szürkésfehérre (Tikkurila- Betolux), de az albérlők, akik a lakásban laknak, nem szeretik, szerintünk gyorsan piszkolódik. Nektek is ez a tapasztalatotok? Most ismét parkettafestés előtt állok, ezúttal itt, ahol mi lakunk, és erősen vacillálok. Régóta vágyom arra, hogy fehér padlójú térben lakjak, de ha minden incifinci piszok meglátszik a padlón, az nem jó. Nem vagyok az a kimondott házi tündér, jó lenne, ha pár napig bírná a padló felmosás nélkül. Szóval, mi az igazság, piszkolódik, vagy sem? Nagyon köszi a választ! Czok Ildi

Új komment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük