Főzőfülke felújítás két tételben

Vagyis, amikor a festés önmagában nem segít tipikus esete. Mert nem volt kérdés, hogy a felújítottként hirdetett lakàs konyhàja nem maradhat eredeti àllapotàban, de első ránázésre azt gondoltuk elég lesz csak kicsit àtszabni, festékkel felfrissíteni.

A szabadon àlló hűtő totàl agyonvàgta az egész fülkét, azt csak kisebbre akartuk cserélni.

Az ajtónak sem éreztük szükségét, hiszen a nappali felé nyílt egy àtadóablak és bár bontás egyáltalán nem volt betervezve, a fura pengefal annyira bántotta a szemet, hogy muszáj volt levágatnunk a pult magasságáig.

Aztán a terv szerint a csempét és a szekrényeket elkezdtük feketére festeni.

Félkészen már meg is tudtuk mutatni, milyen lesz kb. a hangulata, mert már így is elég klasszul mutatott a kis főzőfülkénk, brutál jól állt neki a fekete, natúr kiegészítőkkel.

Viszont a negyedik szekrényajtó festésekor egyre biztosabbá vált, hogy a gagyi, elhasználódott bútorlapon, az akadozó fiókokon, széteső ajtókon a festék nem segít. A tulaj is belátta, hogy így nem lehet jó szívvel kiadni senkinek, beleegyezett a teljes cserébe. Hogy ne kelljen annyira mélyen a zsebbe nyúlni IKEA bútorokkal szerettük volna megoldani, de a konyha végében lévő két szellőzőoszlop miatt ez a számítás is keresztbe lett húzta, muszáj volt asztalossal, méretre szabatva elkészíttetni az egészet.

A költségvetést megdobta a 750 ezer forintos plusz kiadàs, na de így teljesen pöpec és tàgas lett q helyiség, mert sikerült kihasznàlni minden millimétert.

A pult alà lehetett építeni a gépeket. A hűtő mellé befért egy mosogatógép, 2 sarokszekrény és még kettő darab fiókos, polcos tàroló is a nappali/étkező felöli falra.

Több éve üzemel albérletként a lakàs, nagy öröm volt, hogy a Lakàskultúrànak is tetszett, de még nagyobb öröm, hogy eddig minden lakója imàdta/imàdja a hangulatàt.

Fotók: Merci-Ancsa dekor

Kövess minket:
fb-share-icon
fb-share-icon18
  • Kovács Csilla

    Én biztos beépítettem volna a hálófülkét teljes szélességében. Így sem lehet nagyon mellette közlekedni, csakis tigrisbukfenccel, akkor legalább lehet terpeszkedni az ágyon. Nagy szivacs, két részből, és csináltatott félbehajtható ágyplacc, hogy lehessen alatta takarítani. Mi magunk csináltuk, saját terv, volt vagy 15 ezer Ft.

    • Dóczi Mercedes, Takács Anikó

      Szia! Itt nem volt szükség még a hàlót is beépíteni. A konyhai szuper tàrolón kívül a nappaliban egy egészfalas gardrobrendszer, a fürdőben egy hatalmas alsószekrény, a wc-ben egy szintén egészfalas tàroló biztosítja, hogy minden elférjen. 😊

Új komment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük