Régi lakás új élete: nappali

Mivel a beköltözés egyidőben történt a renoválási munkálatok megkezdésével, a nappali gyorsított eljárásban csak egy festést és pikk-pakk lerakható laminált padlót kapott, nem volt idő azon agyalni, hogy de az eredeti parketta szuperül mutatna, mivel a csiszolás, lakkozás szóba sem jöhetett. Be lettek pakolva Ancsa előző lakásából áthozott bútorai, aztán következett a több hónapos törmeléken élés…nem volt finom, az fix.  😀

Túlélve a felújítást, a sok-sok év alatt aztán itt is fel lett vonultatva minden, váltakoztak a színkorszakok, bútorok/kiegészítők jöttek-mentek, közben persze folyamatos volt a felújítás, fizetésenként haladt szépen és nagyon lassan előre.

Aztán amikor nagyjából minden elkészült kit, eljött a ronda laminált fehérre mázolásának az ideje, persze szigorúan saját kezűleg, nem csak spórolás céljából. A hófehérséggel persze megint új lendületet vett az egész, lehetett durvulni a színekkel és formákkal. A teljes sztorit megnézheted itt.

Pár év szünet után (Ancsa elköltözött, albérlők lakták a lakást), újra kezelésbe lett véve a kéró, megint felújítunk, mert 10 év távlatából arra is rájön az ember pl., mit kellett volna másképp csinálni, közben persze fontos, hogy otthonos is legyen. A nappaliban megint nem volt sok dolog, újra szikrázó fehérré kellett varázsolni plafontól a padlóig, aztán berendezni. Mutatjuk a jelenlegi állapotot, így néz ki most reggel:

és délután 🙂

Persze nem ez a végleges állapot, de már most is imádjuk, mert szuper egységben van az étkező új dizájnjával, így már újra otthonos. 🙂

fotók: Merci-Ancsa dekor

Kövess minket:

Új komment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük