Kisült-e már, avagy: mézeskalács adventi naptár

Kisült bizony, már vagy egy hete. Tavaly, meg azelőtt is erős volt az elhatározás, hogy az adventi naptár mézeskalácsból lesz, de nem elég erős ahhoz, hogy meg is valósuljon. Az sem segít, ha nem valami nagy benne a gyakorlat; a kalácsfiguráknak nem áll jól ha sütéskor felpuffadnak, illetve biztos van olyan, aminek igen, de a naptár alapjának szánt csillagokat szerettük volna szép, szabályosra és laposra sütni.

Bevált recept nincs, neten az első szembejövőt használtuk, itt megtalálod. Nos, ha a leírásban nem szerepel, hány darab sül ki belőle és a szakácsnak sincs túl nagy gyarkolata a témában, akkor fel sem tűnik, hogy a fél kiló lisztből nem 24, hanem 224 db figuránk lesz…

Már kisült vagy három adag, de még egy a sütőben sült, egy szaggatás alatt és még egy jó adag várt a hűtőben. Igaz, a végén már papírvékonyra lett nyújtva a tészta, hogy ne legyen puffancs a kalács. Ezzel szépen el is ment a nap, estére jó nagy kupac csillag lett, de nem baj, legalább lesz min gyakorolni.

A cukormáz számok felrajzolása nagy feladatnak tűnt, úgyhogy rá kellett pihenni egy keveset, pláne ekkora meló után. 😀

Most vasárnap jött el az ideje a számozásnak. Újra fel lett ütve a net tökéletes máz, azaz íróka készítés ügyileg. Meg is találódott, itt megnézheted. Nem lehet elcseszni, ment is a máz az előző karácsonykor beszerzett habzsákba, amihez műanyag fej is tartozik, aztán kezdődött a műsor. Kb. az ötödik próbálkozásnál alakult ki a biztos kézzel rajzolás…jó, nem lett tökéletes, de egy négyes alát megérdemel a végeredmény. 🙂

Díszítés után már csak azt kellett kitalálni mire legyenek aggatva. Egy régi vállfára esett a választás, hogy mobil legyen a kreálmány, nem dőlt el, hol is lesz a helye.

Az viszont biztos volt, hogy nem marad natúr, de a színes máz kipróbálása menet közben el lett napolva – elég macerás volt ez már így is – a következő évre…

Úgyhogy a fára legyártott rengeteg pom-pomból került rá néhány, így teljesen belepasszol a színes karácsonyi dekorációba. 🙂

fotók: Merci-Ancsa dekor

Kövess minket:
fb-share-icon
fb-share-icon16

Új komment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük