Hirtelen annyi minden jut eszünkbe, de tényleg, miért szeretjük annyira? Fiatal felnőttként kirázott a hideg tőle. Ugyan már, kinek kell a nagymama sezlonja? Politúrozott bútor, rajta csipeketerítő giccses nippel, na ne röhögtess! Mégis,  melengető érzés erre visszagondolni. Mondhatnánk, hogy ez az egyik ok, de nem lenne igaz, ugyanis a nagymamánál nem volt egyetlenegy  figyelemre méltó darab sem. Nem lógott Poul Henningsen lámpa az étkező felett és a székek sem  Aarne Jacobsen tervezte dizájndarabok voltak. Az volt, ami mindenki másnál, talán ez az oka, hogy  rá sem tudtunk nézni. Akkoriban igen kevesen tehették meg, hogy iparművész által tervezett bútorok között éljenek. A lakások általában unalmasak és kommerszek voltak. Sajnálatos, hogy sokan ma sem bánnak ezzel a stílussal megfelelően, mindent megvásárolnak, mert az ugye nagy divat és végeredmény pont olyan, mint rég: unalmas és kommersz. Vigyázni kell,  a legfontosabb a helyes arány és a megfelelő bútor, mert bizony sok a gagyi a piacon. 

Nekünk  szerencsénk van, találtunk egy ( több) gyöngyszemet. Az ágyneműtartó a divatos sideboard helyett érkezett. Poszt róla: itt

Igen, Ő a nagymama csipketerítős változata, de ez senkinek sem fog eszébe jutni róla, ha a kiegészítőket ügyesen válogatjuk  össze hozzá. 

A lámpának még keressük a megfelelő talpat…

Van még valami, amire nem árt figyelni. Ebből a kategóriából elég egy hangsúlyos darab,  elvégre nem a nagyszülők otthonát szeretnénk rekonstruálni. Kell hozzá valami ritkaság.  Valami, ami akkoriban is különlegességnek számított. Mondjuk egy  60-as években gyártott tulipánszék? Mondjuk…és még mutatjuk is  🙂 

Ez ugye nem az eredeti darab, azt ugyanis  egy Finn származású amerikai építész, Eero Saarinen  formatervező álmodta meg, 

 

 

 

A mi székünk  az egykori NDK-ban , 1968-ban gyártott másolata. Ez azért elég ritkán jön szembe velünk az aukciós oldalakon. Igaz, hogy vannak ma már nagyon szép után gyártott darabok, de ez mégis más.

 Ahhoz képest, hogy közel 50 éves egész jól tartja magát. Itt-ott kicsit sárgás és a kárpiton is látszik, hogy nem mai darab, de mindezzel együtt gyönyörű.  Azért egy tisztasági frissítő festést kap majd, de ezt nem mi fogjuk elkövetni, egy szakember végzi a felújítást. A komoly darabokat egy autófényező barát varázsolja nekünk ujjá.

Úgyhogy nem sokáig gyönyörködhetünk benne, pár óra múlva már viszi is el a szaki, hogy hétvégén már megújult külsővel örvendeztessen bennünket. 

Beszéljünk kicsit a matekról. Mennyi is az annyi? A mai, Kínában gyártott másolatokért kb. 50 000 forintot kell leperkálni, ezt megkaptuk kicsit olcsóbban, az ára 16 000 jó magyar forint volt. A komódon levő gyertyatartónk többe került, még szép, hogy rögtön lecsaptunk rá. 

…és végül, hogy  miért szeretjük a retrót? Csak! 🙂