Ikea Malm komódról bővebben

Kevés olyan bútorunk van, amit nem ununk meg soha, a MALM 3/4 fiókos komód kétségtelenül ezek közé tartozik, kb. 10 éve ragaszkodunk hozzá. Mindig volt és mindig lesz, a napokban is érkezett kettő, amit a gardróbba szánunk. Szeretjük, mert kényelmes, könnyen összerakható és a maga egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége.

Használjuk hálóban, nappaliban, dolgozószobában, sőt, az étkezőben is helyet kapott, mert tálalószekrényként is remekül megállja a helyét mind a mai napig.

A  gardróbban lévő dobozok lecserélődtek, a helyüket átvették a MALM komódok. Amellett , hogy ez kevésbé macerás mint a tárolódoboz, bár a ritkán használt cuccoknál az is nagyon jól működik,   egységesebbé teszi a berendezést.  Hiába a mindent eltakaró függöny, rossz érzés tudni, hogy káosz uralkodik mögötte. Több lépésben lett rendbe téve a ruhatároló részleg.

Innen pont még egy 3 fiókos hiányzott . A helyzet az, hogy ritkán húzzuk be a függönyöket. Nem lustaság az oka, egyszerűen  szeretjük a látványt. A Pinteresten sok klassz nyitott gardrób fotót mentettünk le, talán ez is közrejátszott abban, hogy egyre inkább kedveljük ezt a változatot.

A komód megérkezett, indulhat a munka!

Szerencsére volt segítség, 3 macska sertepertélt körülöttünk. Amíg mi csavaroztunk, ők képeket rendezgettek, tettek-vettek, jöttek-mentek 😀

Ilyenkor elkerülhetetlen a szelektálás, minden felesleg ki lett szórva. A nem nagyon szeretem, de  jó lesz még valamikor  rongyoktól meg kell válni. Bár itt most minden kényelmesen elfér, mégis szigorúan átnézzük a készletet, aminek mennie kell, az megy is. ” Mert hülye azért nem vagyok! ” 😀 😀

Jöhet az elégedett hátradőlés. Gatyába lett rázva a gardrób 😀

A hálószoba, a maga 20 négyzetméterével benyel 6-7 komódot. Jelenleg van: 3db 3 fiókos, és 3 db 4 fiókos szekrényünk, de ez még bővíthető,  ami nagyszerű, mert az összes tárolási gond megoldható így. Letisztult, egységes látványra vágytunk és arra, hogy ne nyikorgó szekrényajtó vagy beszoruló fiók tegye kényelmetlenné a mindennapokat. A kicsúszásgátló és a görgős fiók elengedhetetlen tartozéka egy jó szekrénynek. Arra viszont figyelni kell, főleg a kisgyerekes otthonokban, hogy ha mindegyik fiók kihúzott állapotban van, könnyen elborulhat a bútor. Az IKEA gondoskodik a biztonságos használatról, a bútort a falhoz lehet/kell rögzíteni, kiküszöbölve ezzel a baleset lehetőségét.

A háló/ gardrób így már 99%-ban Ikea bútorral van berendezve,  az  egyetlen kakukktojás az éjjeliszekrény, mondhatni “katalógus szoba”, hogy ez pozitívum vagy negatívum az talán a képekből kiderül. Nekünk a svéd bútorcsalád darabjai minden igényünket kielégíti, mind látványban, mind funkcióban, úgyhogy egyáltalán nem bánjuk, ha a lakásaink a szerintünk szuper katalógusukkal vetekszik. 🙂

Kövess minket:
  • VKK

    Sziasztok! Az akasztós rész ist IKEA? Hogyan lett rögzítve? :-)

    • Dóczi Mercedes, Takács Anikó

      Szia! Az akasztós rész is Ikea, sajnos már nem kapható. A sínek a falhoz lettek csavarozva, a polcok , amik a vállfás részt is tartják a sínre akaszthatóak. Nagyon kényelmes, mert oda teszed a polcokat, ahova neked tetszik.

  • Tamara

    Sziasztok! Ez egy nem ideillo hozzaszolas lesz, csak nem tudom hova irhatnek. Van egy pici cukraszuzem, ami annyira jo abban, amit csinal, hogy neha napi 120 tortat sutnek. Most egy neves rangsorban bekerult az orszag legjobb 10 cukraszdaja koze. Pedig nincs is cukraszdajuk..vagyis van, es most megnyitnak a nagykozonseg elott. A hely megvan, berendezes is van (ami nagyon nagyon gaz), penz nincs sok a felujitasra (ezt a tenyezot ismeritek). Most segitseget, otleteket kernek, hogy mit is lehetne kihozni, a nem tul igeretes alapokbol. Es arra gondoltam, hogy "osszehoznalak" titeket :-). A blog: http://maimoni.cafeblog.hu/2018/02/22/hat-akkor-nyissunk-cukraszdat/ Remlem nagy egymasra talalas lesz :-)

Új komment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.