Vissza a fekete-fehérhez

Mert akárhogy figurázzuk , az állandó kedvenc marad a monokróm hangulat. Az átrendezés folyamatos, mikor mire vágyunk, aszerint alakítjuk a lakást. Nem győzzük elégszer leírni, semmi más nem kell ahhoz, hogy nagy változást  érjünk el, mint pár textil, kiegészítő. 

Mercinél az utóbbi időben elég színes volt a hangulat, köszönhető ez a szuper zuhanyfüggönynek, amit  innen rendeltünk . Posztot róla ide kattintva olvashatsz. 

 

A fürdőben pedig ez a szépség gondoskodik a kellemes hangulatról

Ha változásra vágyunk, az nem azt jelenti, hogy azonnal szaladunk vásárolni, ennél a dolog lényegesen egyszerűbb. Képeket, párnákat, székeket cserélünk. 20 perc az egész, mégis teljesen más a hangulat. Kezdjük a konyhával. A fekete székeket fehérre cserélődtek. 

A sárga kiegészítő még tartja magát,  nem unalmas, maradhat.

Amit szintén nem lehet megunni: tulipánszék. Isteni szerencse, hogy rátaláltunk, az étkezőben még nem volt, épp itt az ideje, hogy ott is kipróbáljuk. 

A színeket  még ( teljesen) nem vontuk ki a forgalomból,  de ami késik az is eljön…:)

 

Itt már azért szépen letisztult a tér…

 

 

 

Bár nyáron nem szeretjük a szőnyeget, azért a próba nem maradhat el. 

 

 

Fotó: M&A dekor

Kövess minket:

Új komment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük