Ikea Family Magazin fotózás Mercinél

A sztorit már ismeritek. Ikea Family Magazin részéről felkérés érkezett tavaly a lakásaink befotózására, aminek örömmel tettünk eleget. 🙂

Ancsa már megírta az ezzel kapcsolatos élményeit, amit ide kattintva olvashatsz. Most Merci jön. Mint megtudtuk, leginkább az instagrammon vadásznak jó lakásra, de sokan küldenek fényképet az otthonaikról, de persze nem minden lakás jut át a rostán, nagyon sok kritériumnak kell megfelelni ahhoz, hogy az Ikea megjelenés létrejöjjön. Szerencsére nekünk ezzel nem kellett foglalkozni,  mi nem kilincseltünk, Ők tettek ajánlatot, amiről csak annyit kell tudni, hogy visszautasíthatatlan. Az Ikea több volt, mint nagyvonalú. Egy lakberbolondnak az is hatalmas élmény, hogy 22 országban publikálják az otthonát, de összeszámolva a kapott dolgok árát,  szemérmetlenül nagy összeg jött ki, plusz még a fotózással járó “kényelmetlenséget” is honorálták.

A fotózás hosszas egyeztetés után egy,  illetve kettő novemberi napon zajlott le, mutatjuk a nulladik napi bepakolást:

Hajnali kettőig ment a pakolászás, 9 órakor  indult a fotózás.

 

A családról is sok kép készült, hasztalan volt az ellenállás, nem lehetett megúszni.  Persze ez érthető, Ikea Family, a név kötelez. 🙂

Ikea otthon teljes pompájában. Nagyon érezhető volt a style, ami pozitívan hatott ránk. Érdekes érzés kívülállóként figyelni a lakás átalakulását, ahogy egy idegen ember dekorálja, “belakja” az otthonunkat.

Pár szó a közös munkáról.  Hat ember érkezett. Stylist, asszisztensből kettő is, fotós, képszerkesztő  és a magazin újságírója. Senki  semmit nem erőltetett és semmi olyat  nem tett, amire ne kért volna engedélyt. Még a  stylist sem. 🙂 Mondjuk könnyű dolguk volt, hagytuk végezni a munkájukat, az emeletere pl. fel sem mentünk, szabad kezet kaptak teljes mértékben. Minek ezen aggódni, mindent vissza lehet csinálni, ha valaki, hát mi aztán tudjuk, hogy egy kis átrendezés nem a világ vége. 🙂 Egy dolgot azért szóvá tettük, a szőnyeget nem éreztük a magunkénak, nincs vele baj, de ide túl sötét. A kívánság listánkon ugyan  szerepelt  a Stockholm szőnyeg, de nem ez, a csíkos.

Mikor ezt elmondtuk, azonnal félretették, nem fotózták be, meg sem próbáltak rábeszélni, ez nagyon tetszett. Érezni lehetett, hogy a  mi igényeink épp annyira fontosak, mint az áruházé. Ez az Ikea titka, egyenrangú partnerként kezel. Semmi nem volt kötelező. Nem éreztették, hogy lekötelezettek lettünk, amiért a több százezer forint értékű ajándékkal halmoztak el. Arról nem sok szó esett, épp, csak annyi, hogy használjuk örömmel. Kedvesek, előzékenyek, udvariasak és legfőképpen szerények voltak. Elhalmoztak dicsérettel, öröm volt velük együttműködni.  Nem volt lazsálás. Első nap reggel 9 órától, délután 5 óráig fényképeztek, nem álltak meg egy percre sem. Érdekes volt, hogy a nappalit már a lemenő nap fényében fotózták, lámpa és vaku nélkül. Ezen kicsit aggódtunk, persze feleslegesen. 🙂

Megmutatták a végeredményt. Hófehér, világos, friss és üde képek készültek., ami nyomtatott és online formában is meg fog jelenni, Sajnos a nyomtatott verzió nálunk nem lesz elérhető.

Ikea family magazin, 2017 tavasz

De menjünk szépen sorjában. Előre nem lehet tudni, hogy melyik ország honlapján bukkan fel előszór  az anyag. Norvég megjelenéssel indult. 🙂

A teljes anyag:https://www.ikea.com/fr/fr/ideas/visites-dinterieurs-petit-mais-spacieux-pubf286f820

és ugyanez magyarul:

Fotók: Ben Robertson, M&A dekor

Kövess minket:
fb-share-icon
fb-share-icon4

Új komment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük