Idegentől ne fogadj el édességet!

Avagy ez itt nem a reklám helye!

Aki a kezdetektől követ bennünket tudja, ismeri a tevékenységünk lényegét, ami nem más, mint az “örömfotózás”. Teszünk-veszünk, fotózunk, leginkább a saját örömünkre, külön boldogság, ha a ténykedésünk másokat is inspirál. Így indultunk és ehhez tartjuk magunkat. Sok-sok követőt bevonzott a blog, amiért nagyon hálásak vagyunk, DE a lényeg marad, semmit sem teszünk muszájból.  

Hogy a lényegre térjünk, nem foglalkozunk direkt reklámmal. nagyon megtisztelő, hogy cégek, bloggerek keresnek meg, fotózzuk be a terméküket pénzért/ajándékért cserébe, de ez nem a mi műfajunk. Megpróbáltuk, nem megy, pont az veszik el, amit annyira szerettek bennünk, a spontaneitás. Az erőltetett, fél gázzal készült posztnak álcázott reklámokat mi sem és az olvasók sem szeretik. Naponta több megkeresés érkezik, ha minden kérésnek eleget tennénk, másból sem állnánk ki, csak különböző termékek posztolásából, ami agyonnyomna bennünket és a blogunkat is, egyszerűen eltűnnénk. 

spam2

Szeretnénk megmaradni azoknak, akik 100 követővel voltunk, ugyanazzal a lelkesedéssel. 🙂

stsfzs

Persze vannak tárgyak, termékek, amikhez ragaszkodunk, megvesszük mert tetszik, örülünk neki, a lakás minden pontján kipróbáljuk, körbefotózzuk és kiírjuk honnan van, mert kb. a második kérdés az lesz. Itt vannak például Oldi képei, vagy Ági papírzsákjai, amik hozzánk, illetve a lakásainkhoz nőttek, nem azért fotózzuk, mert megkértek rá, csakis azért, mert a képek és a papírzsákok, párnák (és még van egy csomó kiegészítő amit most nem sorolnánk fel) nélkül nem lenne egyikünk otthona sem teljes. Szeretjük, igényeljük. Tőlük ajándékot is elfogadtunk, de csakis azért, mert a köztünk lévő kapcsolat teljes mértékben barátinak mondható. 

Senkit sem szeretnénk megbántani, de ezúton is megköszönve a megkereséseket, itt is elmondanánk, nem készítünk reklám céljából bejegyzéseket. Nyitott szemmel járunk, látjuk az új  termékeket és  ha megtetszik azonnal meg is vásároljuk. Igen, vásárlás, ehhez ragaszkodunk.  Így voltunk a nyuszis tapétával is, megláttuk és megvettük és igen, nekünk is annyi forintba került, mint mindenki másnak és azért készült poszt róla, mert a gyerekszoba éke lett.

50125204-happy-girl-with-shopping-bags-in-shop-shopper-sales-funny-stock-photo

Ez így tiszta. Nincs kötelezettség, nem kell erőltetett “jópofizós” poszt. Ha tetszik valami, megvesszük, lefotózzuk és ha elégedettek vagyunk a végeredménnyel, poszt is készül róla, de, hogy melyik termék, mikor és hol bukkan fel nálunk, azt csak és kizárólag mi szeretnénk eldönteni, bízunk benne, hogy megértitek ezt.  🙂

Kövess minket:
  • Veronika V

    Sziasztok! respect és csak így tovább :) V

    • Dóczi Mercedes, Takács Anikó

      Köszönjük szépen, Veronika! :)

Új komment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük