Csináld magad….vagy azzal, aki tudja

A legújabb projektünk egy gyerekruha turkáló berendezése, oda kerestünk különleges dekorációt. Nagyon régen láttunk valahol egy falra festett állólámpát, amit imádtunk és feltétlenül meg akartunk valósítani, de valahogy mindig elmaradt…eddig. Nem egy bonyolult dolog, főleg úgy, ha megcsinálja helyettünk egy ügyes kezű barát. 🙂 Hát igen, bevalljuk bűneinket (illetve egy részét) , eszünk ágában sem volt nekiállni, ez már meghaladja, a csapd össze pár perc alatt kategóriát, ugye  az már köztudott, hogy mi abban vagyunk jók. 🙂

Amire szükség van: kézügyesség, türelem,  de nem kell aggódni, ha eme nagyszerű tulajdonságok valamelyikével híján vagy,keress valakit, aki minden gond nélkül megcsinálja neked. Tiszta, gyors, rizikó nélküli megoldás. Szerencsénkre, sok kreatív ,ügyes barát vesz körül. Pl: Juditu, de Ő ugye Budapesten van, a szoba pedig Szigetváron, tehát szigetvári kreatív kell nekünk. 

Gergely László, aki többek között képregényrajzolással is foglalkozik (most épp a Fülesben jelenik meg) nagyon hamar megoldotta a problémánkat. Percek alatt felfestette a turkáló és a gyerekszoba falára is a pink állólámpát. 🙂 Köszönjük szépen, Laci! 

13153279_969020563205762_729605400_n

Persze ezzel még nincs vége,  szép a festett variáció, de önmagában nem elég ütős, világítania is kell. Villa Provence ben találtunk egy szuper, erre alkalmas darabot, ami a zsinór meghúzásával már ontja is a fényt. Az a legjobb, hogy konnektor sem kell hozzá,  a lámpa elemes. Tökéletes, főleg, hogy az ára is baráti . ( 2.800,- Ft)

13148313_10208163272553099_1117763571_o

 

2

 

8

 

40

 

15

 

17

 

20

Ha tetszik az ötlet, készíts sablont, rajzold körbe és fesd ki…. vagy keress valakit, aki tudja. 😀

fotók: M&A dekor

Kövess minket:
  • Gabi Anya

    Fantasztikus:-)

    • Dóczi Mercedes, Takács Anikó

      Köszi Gabi! :-)

Új komment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük