Ez a bejegyzés rólunk fog szólni, egy kis útmutató, hogy is működünk mi. Kezdjük a legfontosabbal: barátok vagyunk, ez egy nagyon mély, szeretetteljes, önzetlen, odaadó, tartalmas  barátság, mindennek  az alapja, a többi csak járulékos plusz. Közös hobbi, közös érdeklődés, közös móka. Tudjátok, hogy kicsit (nem kicsit) 😀 megszállottak vagyunk. Igen, fotózunk éjjel, fotózunk nappal, fotózunk reggeli kávét, délutáni ebédet, széket, asztalt, bármit, ami  nekünk tetszik, hogy miért? Mert ez a hobbink, az egyik kiapadhatatlan örömforrásunk.  Hogy lehet az, hogy egy magát kereszténynek valló  ember, keresztény hittel és  olyan képességek hiányában, ami bennünk megvan, durván, vagy szépen, bárhogy próbálja ezen értékeinket csorbítani. Nem vagyunk atyaúristenek, nem vagyunk a legjobbak, de van amiben talán  tehetségesek vagyunk,  ez igenis érdem és nem egy szégyenletes dolog. Ami az egészben a legaljasabb, a hátbatámadás.  Érdekes, hogy ez a blog még posztot is írt rólunk, régen jók voltunk, pedig akkor is pont ugyanezt csináltuk, fotóztuk a kávénkat, vacsoránkat, lakásunkat. Persze a valódi bűnünk nem ez, tudjuk mi ezt jól, az igazság az, hogy azóta dúl a háború, amióta Oldinak egy egész albumot szenteltünk. A  bennünket támadó blogger, kommentben próbálta a mi kedvenc festőnket megalázni, nem hagytuk. Elolvashatnátok az egész beszélgetést, de törölve lett, nem àltalunk. Azóta kell viselnünk az állandó, rosszindulatú megjegyzéseket, mert ez nem kritika.

“Milyen az a világ, ahol “imádás van” egy-egy pofásabb tárgy vagy belső tér láttán”. Ezt nevezik a lakberendezés szeretetének. Milyen világ? Isten bocsásson meg nekünk, ha ettől a világ rossz irányba halad, de csak félve kérdezzük, nem túlzás ez? 

“Ahol az a trend, hogy lefényképezzük a nagy buzgalommal megkomponált egyszemélyes vacsoránkat vagy reggeli kávénkat?” Ez is helyre kell tenni kicsit, ez nem a trend, ezek vagyunk mi, az öröm, lelkesedés ami motivál és legkevésbé sem a trendiség. Az élet minden területén igaz ez ránk, soha nem akarunk többnek látszani…kevesebbnek sem, azok vagyunk, akik vagyunk. 

“Ahol azzal töltjük az értékes időnket, hogy folyamatosan webáruházakat, árverési oldalak bújunk, a tökéletes tárgyra vadászunk, mint egy kiállítást”  Ez is egy kedvenc, ki tudja, hogy mi vagy más blogger mivel tölti az értékes idejét, legfőképpen pedig milyen alapon határozza meg más, hogy nekünk mivel teljen az értékes időnk? Ez sem éppen kritika, inkább tolakodás, a személyes tér durva megsértése. 

Ez persze csak csepp a tengerben, sokszor sokféleképpen voltunk megemlítve, persze  nem pozitív példaként. ” Unatkozó átrendező hölgyek” . Szó szerint  idézve ez így hangzott: “de van remény, mert én kiszálltam a lakber blogolásból, tehát van esély, hogy az unatkozó átrendező hölgyek egyszer majd utolérnek” , és még  ez sem volt elég, itt még az eredményeink is meg lettek kérdőjelezve, mondván, mi felmutatni semmit nem tudunk, ellentétben vele.

A “mocskos szájú nők” jelző már nem lepett meg, a jelző nem, a hátbatámadás igen. Vajon miért jön az oldalunkra az az ember, aki utálja amit csinálunk, amit képviselünk? Nem álszent dolog?  De, persze, hogy az,  de muszáj nálunk nézelődni, enélkül nem lehet áskálódni, szurkálgatni, beszólni,  enélkül meg ugye nincs boldog élet.  Visszadobnánk a labdát, a bennünket fikázó időt inkább valami tartalmasabb, nemesebb célra kellene felhasználni.

Vajon ezt meddig kell/lehet/ érdemes eltűrni? Ha bennünket kérdeztek, akkor a válasz ez: egy percig sem kell/ lehet/ érdemes. Pontosan ezért tiltottuk le, miért kellene nekünk elviselni a saját oldalunkon egy rosszindulatú trollt, akinek a legnagyobb öröme az életben az, hogy kritikának álcázva próbál bennünket megalázni folyton és folyton és folyton. Egyáltalán nem vagyunk mazochisták. 

Hogy  a sztori teljes legyen, leírjuk, elsőként ő tiltott bennünket egy vita után, amit persze pár hónap után nagy kegyesen visszavont. Ezt hálásan köszönjük, de nem kérünk belőle, köszönjük, mi tényleg  jól laktunk.  Érdekes, hogy ezt  elfelejtette megemlíteni a posztjában.  Mi is így tettünk, letiltottuk őt és  ezt a döntésünket azóta sem bántuk meg, annak ellenére , hogy ez nem szokásunk, soha senkit nem tiltottunk, sem a dekor, sem a személyes facebook oldalunkról, pedig nem szeretünk mindenkit egyformán.

“Emberi kapcsolataink minősége sok mindenen múlik, de leginkább a tolerancián. Ez egy tanulható viselkedési forma. A tolerancia egyik feltétele az, hogy bele tudjuk képzelni magunkat a másik ember bőrébe, adott helyzetben. Ez tűnik a legkeményebb diónak. Minden ember máshonnan jött, más lehetőségekkel, készségekkel, más dolgokat tart fontosnak, és másként intézi dolgait, más prioritások szerint él.”

Kövess minket: