Nappali dísze gardrób

Ember tervez, a mester viszont nem ér rá, de a ruháidat szeretnéd rendben látni esete szülte, hogy az amúgy kihasználatlan, jobb időket is látott régi Ikea polcrendszer újra lett gondolva. Már amúgy is használtan lett vásárolva xx: azaz jórégen éve, aztán a lakás kiadása miatt a sufniban landolt, majd új idők és tervek jöttek (az előzményeket érdemes megnézni itt), ezért a polcról is lefújódott a vastag porréteg, na jó ennél azért többet dolgoztunk rajta, hogy jól nézzen ki, de a lényege mindenképpen a tisztítás volt. 🙂

Néhány éve lefestettük fehérre, de mivel a faházban kacatok tárolására szolgált, nagyon ronda lett, úgyhogy ezt a festékréteget kromofág segítségével le kellett kaparni, már csak azért is, mert az új dizájnban az eredeti színével jobban mutat. A vidéki lak kb. havonta egyszer van használva, ettől függetlenül tervben van egy csomó dolog (itt írtuk le a részleteket), amit meg kell csinálni, köztük egy kényelmes gardrób, de ki tudja, mikor lesz kivitelezve, addig jön a csináld magad, azzal főzünk, ami van sztori.

A polcrendszer formája szerintünk nagyon menő, csak kicsit megviselte az élet, az ajtók voltak a legszakadtabbak, még a pántokat is cserélni kellett, a kopott, semmilyen fogantyú sem javított a látványán.

Új fogantyú kerül rá, de annak máshol lesz a helye, szerencsére fa glettel a lyukak szuperül eltüntethetők, pár óra alatt megszárad, de mivel mélyek, a száradt rétegre rá kellett tolni még egy réteget, így már egyenes lett a felület, jöhetett a festés.

Szóval a gletteléssel, csiszolással, festéssel egy nap el is röppent, aztán jöhettek az új fogantyúk, amik eredetileg fali akasztók, a hatalmas belmagasság miatt viszont, egyszerűen sehol sem mutattak jól, ami azért esett rosszul, mert ezek a fa origami madarak (Moon Manufactre gyártmánya) viszont brutáljók, mázolás közben jött az ihlet, hogy a minigardrób kompozícióban lesz a legeslegjobb helyük.

A ruhákat vállfára akasztva szeretjük a legjobban, egyrészt mert könnyen áttekinthető mi is van készleten, másrészt nem gyűrődnek. Lett volna idő rendelni egy direkt erre alkalmas rudat, de ha két perc alatt akarsz megcsinálni valamit, akkor nincs mese, irány a piac, egy jóképű seprű-, vagy kapanyélért. Szerencsére olcsó volt, mert közben az udvari nyírfán fazonigazítást hajtott végre a lakóközösség, egy lenyesett ág külalakra jobban passzolt a projektbe.

Természetesen nagyon fontos, hogy a polcok variálhatóak, így az egyik polc áthelyezésével ki lehetett alakítani a ruhák helyét. Késő estére állt össze a ruhatároló rendszer…

…aztán korán reggel jöhetett a kávézás közbeni dekorálás, mert azzal, hogy meg lett oldva az átmeneti tárolás, még nem lesz a nappali dísze. 🙂

 Kellenek a képek és némi kiegészítő az összképbe! 🙂

Imádás van, ami azért baj, mert hirtelen elmúlt a pöpec gardrób iránti vágy… 😀

fotók: Merci-Ancsa dekor

Kövess minket:
fb-share-icon
fb-share-icon102
  • Leush

    Zseniális, gusztusos, imádom. :)

    • Dóczi Mercedes, Takács Anikó

      Köszi! :)

  • Dóczi Mercedes, Takács Anikó

    Köszi, örülünk, hogy tetszik!

Új komment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük